A Darmstadt elleni mérkőzést követően ki más, mint Marco Reus volt az első megszólaltatott, aki Sebastian Kehl és Julian Brandt mellett beszélt a mérkőzésről, a Wembleyről, illetve a búcsúzásról is.
Marco Reus: “Ez volt az utolsó mérkőzésem itthon, és szerettem volna élvezni. Sikerült is, és elmondhatatlanul hálás vagyok azért a szeretetért, amit az emberektől kaptam az elmúlt évek során. Remélem, hogy vissza tudok ebből adni nekik. Minden tökéletes volt ma – lehetett a pályán is érezni ezt a hihetetlen hangulatot, de teljesen más volt fent a Déli Lelátón. Ott lehet csak igazán érezni, hogy mit tesznek hozzá az emberek hétről hétre. Mikor visszajövök, biztosan meg fogom látogatni őket. Van még két hetünk, teljes erővel a Madridra koncentrálunk. A hit, hogy történelmet írhatunk, egyre erősödni fog az elkövetkező napokban. Ezt a mérkőzést most minden más elé fogjuk helyezni. Egy nagyszerű ellenfél vár ránk, de talán csak 90 perc fog majd a rendelkezésünkre állni. Mindent bele kell adnunk, akkor minden lehetségessé is válhat.”
Sebastian Kehl: “Ez egy méltó búcsúztatás volt egy ilyen szintű játékosnak: óriási méltatás, hihetetlen érzelmek és egy remek, győztes mérkőzés, amiről szólt a szombati nap. Marco betalált, és elő is készített egy gólt – nehéz ennél jobb forgatókönyvet elképzelni. Ez akár egy tündérmesébe illő búcsú is lehetne, ha nem akarnánk két hét múlva megkoronázni inkább ezt az utat. Ez volt az utolsó megjelenése itt, de vár még rá egy újabb kör. Jó érzésekkel távozunk, és ez a jó érzés fog hozzánk társulni a Wembley felé vezető úton a következő két hétben.”
Julian Brandt: “Korábban sosem tapasztaltam meg egy olyan búcsúztatást, mint amilyen Reusé volt, ez egyértelműen valami új volt. Az volt a cél, hogy annyira gyönyörűvé tegyük Marco számára ezt a délutánt, amennyire csak lehet, és hogy gólt is tudjon lőni búcsúzóul – de ezt megoldotta ő saját maga is. Örülünk annak, hogy sikerült méltó mérkőzéssel búcsúztatni az idei Bundesliga-szezont, ha már a Mainz ellen borzasztóra sikerült a találkozó. A most következő két hetet a lehető legjobban ki akarjuk használni, hogy tökéletes formában utazhassunk el a Wembley-be.”