Döntetlennel zárult a Borussia Dortmund második felkészülési mérkőzése. Benkara találatával a Fekete-Sárgák vezettek az első játékrészben, de az Erzgebirge Aue képes volt egyenlíteni a hármas sípszó előtt a második játékrészben.
Múlt pénteken a DEW21 álomcsapata ellen 7-1-es sikert aratott a BVB, majd másodjára a harmadosztályú Erzgebirge Aue-val nézett farkasszemet Nuri Sahin csapata. Felix Nmecha és Soumalia távolmaradtak egyéni programjaik miatt, és a válogatottban szereplő játékosok sem tartottak a csapattal, akik július végéig töltik szabadságukat.
Csöndes kezdésnek lehettek szemtanúi az Erzgebirgsstadionba kilátogatók, akik között 2000 dortmundi szimpatizáns is helyet foglalt. A Fekete-Sárgák többször is sikertelenül próbáltak csapattársat találni, és a helyzetek utolsó megmozdulásait is gyakran elvétették. Ennek is köszönhetően a mérkőzés első helyzetét a hazaiak jegyezték, Alex Meyernek kellett a kapu fölé tolnia Omar Sijaric távoli kísérletét a 13. percben. Három percre rá Julian Brandt találta el a sorfalat egy szabadrúgás során, de végül a Fekete-Sárgák szintén egy rögzített helyzetből vezetést szereztek: Brandt szögletét Elias Benkara bólintotta a kapuba a 20. percben. Karim Adeyemi kétszer is az akciók sűrűjében találta magát: először hatalmas tempóval sprintelt vissza a saját büntetőterületéig, hogy megállítsa Linus Rosenlöchert a 31. percben, majd két percre rá Brandt tört át tempósan középen, és tette ki a szélsőnek, akinek a lövése elkerülte a kaput végül. Kjell Wätjen a 37. percben próbálkozhatott, ám a kapu fölé szállt a labda, majd Martin Männel állította meg Julian Ryersont nem sokkal a félidő vége előtt, így 1-0-s dortmundi vezetéssel vonulhattak félidőre a játékosok.
Az edző, Nuri Sahin kilenc játékost cserélt le a szünetben, csak Meyer és Tyler Meiser tértek vissza a pályára az első félidei csapatból. A felnőtt csapatból Meyer mellett csupán Haller volt egyedül, a többiek az U23-as, illetve U19-es keretet erősítik. Nem sokkal a második félidő kezdete után Meyernek akadt dolga, de kényelmesen védte Marvin Stefaniak lövését. A BVB előtt ezután több lehetőség is adódott, de Paris Brunner fejese szélesre sikeredett (51), Franz Roggow kísérlete elszállt a kapu fölött (55), Julian Hettwer esetében pedig túlcsúszott a labda a lábán (62). Brunner a 65. percben újra helyzetbe került, a büntetőterület széléről leadott lövése túl magasra sikeredett, és Almugera Kabar sem tudott túljárni Männel eszén (67). A játék ezt követően egyre visszafogottabbá vált, ám Sean Seitz újabb két lehetőséggel élt az Aue javára: Meyer a 74. percben elhárította a középről érkező lövést, ám nyolc perccel később a támadó balról érkező beadása a kapuban kötött ki, amivel a hazai csapat kiegyenlített, és be is állt ezzel a végeredmény.
A BVB felnőttcsapat pénteken kezdi meg ázsiai túráját, ahol két mérkőzést is játszik: előbb a thaiföldi BG Pathum United, majd a japán Cerezo Osaka ellen játszik Nuri Sahin csapata.
BVB első félidei csapat: Meyer – Ryerson, Süle, Benkara, Rothe – Meiser, Wätjen – Adeyemi, Brandt, Bynoe-Gittens – Moukoko
BVB második félidei csapat: Meyer – Jessen, Lelle, Lührs, Kabar – Meiser, Azhil – Hettwer, Roggow, Brunner – Haller
Gólok: 0-1 Benkara (20), 1-1 (Seitz, 82)
Borítókép forrása: bvb.de