A 2-2-es döntetlen után Nuri Sahin vonta le a következtetéseket a mérkőzésről, valamint Waldemar Anton is beszélt a debütálásáról.
Nuri Sahin: “Rendkívül elégedett vagyok, és láttam jó dolgokat, de van mellettük olyan is, amit egyértelműen jobban kellene csinálnunk. Kezdésnek jobban kellene védenünk a kapunkat. Ha végignézzük a felkészülési időszakunk mérkőzéseit, akkor úgy gondolom, látható volt, hogy mit szeretnénk csinálni minden mérkőzésen, és volt is fejlődésünk ebben. Mindent figyelembe véve elégedetten térhetünk haza, és ennél jobb lesz majd a teljesítmény az Aston Villa és a Lübeck ellen is.”
Waldemar Anton: “Remek érzés volt. Sajnos nem nyertünk, de láttunk pár remek ötletet. Sokat birtokoltuk a labdát, sokszor találtunk megfelelő megoldásokat, és sokszor tudtuk járatni a labdát a támadóharmadban is. Már csak egy dologban kellene hatékonyabbá válni: az utolsó, befejező akciókban. Még tisztábban kell játszanunk az ellenfél kapuja előtt, és ki kell használjuk a gólszerzési lehetőségeinket – ha ez megvalósul, akkor nyerhetünk a következő mérkőzésen.”
Borítókép forrása: bvb.de