A Borussia Dortmund és a VfB Stuttgart összecsapása a legtöbb gólt hozó párosítás a Bundesliga történetében, így a negyedik játéknapon izgalmas találkozóra készülhetünk. Összesen 364 gól született eddig a mérkőzéseiken, melyből 178-at a VfB, 186-ot pedig a BVB jegyzett. A Bayern és a Werder párosa állt a forduló elején a második helyen 363 góllal, mely most 368-ra módosult, miután 5-0-ra nyertek a bajorok.
A tavalyi ezüstérmes VfB Stuttgart 1-1 győzelmet (Mönchengladbach), vereséget (Freiburg) és döntetlent (Mainz) tud felmutatni idén három játéknapot követően, míg a BVB jelenleg még veretlen, és hét ponttal állt a tabella második helyén a forduló megkezdésekor. A VfB a legutóbbi 12 hazai mérkőzéséből mindösszesen kettőt nyert meg a Borussia Dortmund ellen (2017 és 2023 novemberében, mindkétszer 2-1 lett), viszont hazai pályán nem szerepel rosszul a csapat: a legutóbbi négy hazai mérkőzésükből hármat is megnyertek, és 13 mérkőzés óta veretlenek otthon – legutóbb 2023. október 28-án veszítettek a Hoffenheim ellen 3-2-re. A BVB az idei naptári évet jól kezdte idegenben (6 győzelem, 2 döntetlen), ám az utolsó két idegenbeli találkozójukat egyaránt elvesztették az előző idényben, így az idegenbeli tabella harmadik helyén végeztek 30 ponttal. Idén az első túrájukon döntetlent játszottak, a Werder Bremen elleni találkozó nem hozott találatot.
A Fekete-Sárgák tavaly balszerencsésen muzsikáltak a svábok ellen, hiszen mindkét bajnokijukat elvesztették, ráadásul a kupából is ellenük estek ki, noha előtte sorozatban négyszer is nyertek ellenük. Ennek köszönhetően immáron szűkösen, de vezeti az örökmérleget a Stuttgart a Dortmund ellen a bajnokságban, 42 győzelem áll a 41-gyel szemben, és 25 alkalommal született döntetlen. A Stuttgart 15 év után először ráadásul a bajnokságban is a Dortmund előtt végzett az előző idény folyamán.
A Stuttgart a legutóbbi hét mérkőzéséből mindösszesen egyet veszített el a bajnokságban, és 19 mérkőzés óta rendre szerez legalább egy gólt. Idén viszont gólkülönbségben a Dortmund eddig meggyőző, +4-gyel fordult rá a fordulóra, aminél csak a Bayern állt jobban (+8, azóta pedig +13). Védekezésben is csak egy csapat mutatott eddig jobbat: az Union Berlin egyetlen kapott gólnál járt (azóta kettőnél), és a BVB kétszer kapott gól nélkül zárta a találkozót.
Az előző idényben lejátszott párharcban a Stuttgart otthonában rendes nyomás ült a BVB vállán, miután a félidőben már 16-2-es volt a lövési arány, ám 1-1-gyel vonulhattak pihenőre a felek, miután Füllkrug révén vezetést szerzett a Dortmund a 36. percben, ám azt hat percre rá kiegyenlítette Undav. Kobel két büntetőhöz is hozzájuttatta a hazaiakat, ám az elsőt védeni tudta (11. perc, Führich), de a másodiknál már Guirassy járt sikerrel a 83. percben, amivel el is dőlt a találkozó sorsa.
A BVB legnagyobb sikeréhez a Stuttgart otthonában egészen 1996-ig kell visszamennünk az időben. 30 perc játék után (és egy korai vezetést követően Riedle révén a 17. percben) a BVB rendkívül dominánssá kezdett válni. Sammer és Zorc remek játékkal rohamozott előre (1-1 gól és gólpassz fűződött a nevükhöz). Riedle és Chapuisat (2 gól, 1 assziszt) fokozta a különbséget, végül Ricken sem bizonyult megállíthatónak (1-1 gól és gólpassz).
A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a csapat vezetőedzője, Nuri Sahin várakozásokkal telve tekintett a mérkőzésre, miután kiemelte: “Két olyan csapat csap össze, akik remekül birtokolták a labdát, és akinél többet lesz, az fogja meghatározni, hogy milyen irányba haladjon a találkozó.”
A BVB az egyike annak az öt csapatnak, amelyik jelenleg még veretlen a bajnokságban, és a célok világosak – a mérkőzés részesei szeretnének lenni, és a játékukat vinni a pályára. A tréner ezen gondolatát tovább folytatva elmondta: “A Stuttgart szintén hasonló célokat szeretne megvalósítani, így szerintem egy jó mérkőzés vár ránk.” A BVB szerdán 3-0-ra nyert a Club Brugge otthonában a Bajnokok Ligájában, és a tréner kiemelte: “A srácok remekül kerekedtek felül azon a találkozón, eddig jónak látszik az összkép.” A mérkőzésre ráadásul ma mindenki bevethető lesz, egyedül Gio Reyna küzd sérüléssel.
Két játékos is visszatérő vendég lesz ma a Stuttgart otthonában, hiszen Serhou Guirassy és Waldemar Anton is a nyáron érkezett Dortmundba a Stuttgart csapatától. Sahin velük kapcsolatban kifejtette: “Mindkettő játékos helyén fogja tudni ezt kezelni. Mindkettejüknek rendkívül örülök, hogy velünk van, és készen fognak állni. A céljuk ugyanaz lesz, mint eddig: megmutatni a pályán, hogy mit tudnak, és kizárnak minden egyéb tényezőt.” A Stuttgart kérdés, hogy milyen arcát fogja ma mutatni, miután a bajnokságban csak a 10. helyen áll, és vereséggel indította a BL-t a Real Madrid ellenében.
Sahin maga is élvezte a Stuttgart mérkőzéseit elmondása alapján, és úgy fogalmazott: “ők egy olyan csapat, akiknek egyértelműek a céljaji, és hatással van rájuk az edző elképzelése. Sebastian Hoeneß-szel régóta dolgoznak együtt, így látszik is, hogy min munkálkodnak, a folyamat tiszta. Ugyan nem úgy kezdték a szezont, ahogy tervezték vélhetően, de lépésről lépésre haladnak, és találnak vissza az utukra. Éppen ezért tudjuk, mire számíthatunk ellenük.”
Tavaly háromszor is vereséget szenvedett a csapat a Stuttgart ellenében, noha a szezon első felében Sahin még nem volt az edzői csapat tagja. A szezon második felében azonban már igen, és ahogy elmondta, őt is idegesítette az eredmény. Gondolatait azzal zárta: “Egy olyan oldalunkat szeretnénk megmutatni, hogy mi, a Borussia Dortmund nyerni akar, és nyerni is tud Stuttgartban. Teljes magabiztossággal utazunk Stuttgartba, és három ponttal szeretnénk onnan hazatérni.”
Képek forrása: bvb.de