Küzdelmes mérkőzésen nyert 2-1-re a Dortmund a St. Pauli ellen

A Bundesliga idei kiírásának hetedik játéknapján a Borussia Dortmund továbbnyújtotta győzelmi szériáját hazai pályán, miután péntek este 2-1-re nyert a Signal Iduna Parkban a St. Pauli ellen.

Feltolt játékkal, határozottan, de nem elég erősen játszott a Borussia. Ahhoz képest, hogy az első 45 percben több, mint 70%-ban birtokolta a labdát, a Fekete-Sárgák nem mutattak túl sokat, fölényükből hiányzott az a meglepetés, ami az áttöréshez lett volna szükséges. Egyetlen pillanat volt, mikor sikerült mégis ezt elérni: Brandt tört előre középen, és továbbított Guirassy felé, akinek lövését a hatodik percben blokkolni tudta Vasilj kapus. A St. Pauli ritkán tudott kiszabadulni a saját térfeléről, de amikor ez összejött, rendkívül veszélyesek voltak. A 16. percben Can veszített el egy labdát, és Bensebaini tudott csak az utolsó utáni pillanatban közbeavatkozni Afolayan kísérleténél, majd Guilavogui kísérleténél már túl késő volt – Smith szabadrúgásból beadott labdáját juttatta be a hálóba fél óra játékot követően, ám centimétereken múlva, de lesről indult meg, és a videóbíró jelzése alapján végül érvénytelenítették a találatot. A 43. percben viszont a Dortmundnak sikerült áttörnie – Groß-tól indult meg az akció a középterület jobb oldaláról, egy beívelés révén, melyre Bensebaini tökéletesen érkezett, és a jobb alsó sarokba tudta fejelni a játékszert, aminek köszönhetően 1-0-s előnnyel vonulhattak a dortmundiak pihenőre.

test

A gólpasszt adó Groß, aki a 11 beadásból 4-et maga indított az öltözőben maradt a második félidőre az öltözőben maradt elővigyázatosságból, a helyére pedig Gittens állt be, Sabitzer pedig a bal oldalról középre húzódott. A probléma azonban továbbra is fennállt – hiányzott a tempó a játékból, így semmi komolyabb hatást nem bírt gyakorolni a hazai csapat a szervezetten játszó és keményen futó vendégekkel szemben. Csak a gyorsan kivitelezett támadások tudtak fejtörést okozni Vasiljnek, mint amilyet az 57. percben Sabitzer gyorsulása és Brandt lövése eredményezett. A 64. percben Brandt passza tudta kiugratni Guirassy-t, ám a csatárt végül meg tudta állítani a kapus. Másodpercekkel később Gittens tört előre a bal oldalon, de a beadott labdáról Guirassy lemaradt, Malen pedig csak a kapufát tudta eltalálni.

Az egyenlítés nem volt benne a pakliban, ám mégis beütött – Smith tört rá egy megpattanó labdára, és 25 méterről bombázott kapura, ami 1-1-re módosította az állást a 78. percben. A BVB azonban vissza tudott vágni öt perccel később: Sabitzer indította Gittenst, akinek ívelését erőteljesen a kapuba bólintotta Guirassy középről. A 87. percben Brandt előtt volt a lehetőség, hogy lezárja a találkozót, de Vasilj immáron harmadik alkalommal mutatott be hatalmas védést. A hosszabbításban Dzwigala veszélyezetett komolyabban, de nem tudott élni a lehetőségével, és a kapu fölé bombázott 6 méterről, így maradt a 2-1-es dortmundi siker.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Képek forrása: bvb.de