0-2-ről 5-2 – teljesen felőrölte a Madrid a Dortmundot

Két győzelem után vereséggel folytatta menetelését a Borussia Dortmudn a Bajnokok Ligájában – noha a félidőben még 0-2-re vezetett a Fekete-Sárga együttes, a végén a címvédő örülhetett, 5-2-re fordította meg a mérkőzést.

Az első félidő nyitószakasza rendkívül nyílt és tempós volt. A Dortmund remekül tartotta magát, sokat birtokolta a labdát az ellenfél térfelén, és az első lövést is a vendégek regisztrálták a hatodik percben, miután Brandt átjutott Modricon, és a jobb szél felé továbbította a labdát. Guirassy elérte Ryerson ívelését ezt követően, de nem tudta átverni Courtoist a befejezésnél. A túloldalon a 8. percben Mbappé lőhetett egy felelőtlenül tisztázott szögletet követően, de abból újabb sarokrúgást harcolt ki Süle.

A BVB-t 4200 szurkoló biztatta fantasztikusan, és rendre átjutottak az ellenfél térfelére, azonban kissé pontatlannak bizonyult rendre a befejezés, vagy az azt megelőző utolsó passz. Ennek ellenére végül mégis ők ünnepelhettek a nyitó taláaltnál: Brandt védte megfelelően a labdát, majd játszotta meg a büntetőterületen belülre Guirassynak, aki megtalálta a rést Rüdiger és Mendy között, így Malenhez továbbított, a holland pedig remekül vette át és zúdított védhetetlen lövést a jobb sarokba a 30. percben. Az eufória tovább nőtt, miután négy perccel később újabb találat született. Gittens gyújtotta be a rakétákat bal oldalon, és helyezkedett remekül, mikor Malen ívelése megérkezett. Az angol játékos a kapura tört, és lábbal besodorta a labdát a kapuba, így a 33. percben a Borussia vezetett 2-0-ra a Bernabeuban!

test

A Real ennek hatására rögtön két fokozattal feljebb kapcsolt: Bellingham tört kapura és fejelt, ám pont Kobel kezébe célzott öt méterről, aki így meg tudta ragadni a játékszert. A hálóőrnek nem maradt nyugta: másodpercekkel később Rodrygo és Bellingham is kapufát talált, majd hatalmas védéssel mutatta be kvalitásait, és hárította szögletre Brandt sikertelen tisztázását. A BVB ezt a periódust sikeresen túlélte, és a túloldalon újra felbukkant: a 39. percbene Brandt egy lenyűgöző védésre késztette Courtois-t egy távoli lövéssel, majd a belga óriást Gittens is próbára tette ismét két perccel később a büntetőterület közeléből.

test

A regnáló bajnok még tovább fokozta a tempót a szünetet követően és magasabban presszingelt, de ennek eredményeként több területet hagyott a kontratámadásokra is. Az 52. percben azonban a Real veszélyeztetett, Schlotterbeck tisztázott szemkápráztatóan Mbappé elől. Nem sokkal később a Dortmund cserélt, Anton érkezett Gittens helyére és állt át a csapat ötös védelemre, két felfutó védővel. A Fekete-Sárgák szenvedtek ezen időszakban, és csak nagyon ritkán értek labdához, de akkor rendkívül veszélyesek voltak: Malen az 57. percben lövéssel próbálkozott széles szögből, de Courtois szögletre tudott menteni.

A túloldalon azonban már eredményes volt a Real: Rüdiger, aki felment a nyomásgyakorlás során, fejelt hat méterről a kapura Valverde íveléséből sikeresen a 60. percben, amivel 2-1-re módosult az állás, majd Vinicius egyenlített két perccel később, ám lest intettek. A Bernabeu közönsége először morogni kezdett, majd végül felrobbant a hangorkánban, miután a VAR megadta a találatot. A Borussia innentől már csak úszott az árral. Malen helyére újabb védekező játékos érkezett Groß személyében a 64. percben, majd 15 perccel a vége előtt Can és Beier is pályára léptek az elfáradt Ryerson és Nmecha helyeire. Ezen periódus alatt a Borussia ki tudott szabadulni a Real szorításából kissé, és a büntetőterület közelében háromszor is veszélyeztettek, de csak egy lövésre került sor: Beier próbálkozott a 82. percben, de Courtois menteni tudott. Vazquez szinte rögtön válaszolt éles szögből egy lövéssel, ami viszont betalált, majd Vinicius nem sokkal később szintén lecsapott, így már 4-2 volt az állás, és a pontot az i-re is ő tette fel, a hosszabbításban érte el a mesterhármasát, amivel 5-2 lett a végeredmény.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Képek forrása: bvb.de