Sahin: “Nem volt beleszólásunk a játékba, nem tudtunk tovább nyomni”

A hármas sípszót követően a vezetőedző, Nuri Sahin, a sportigazgató, Sebastian Kehl, valamint a játékosok közül Julian Brandt és Felix Nmecha értékelték a Real elleni mérkőzésen látottakat.

Nuri Sahin: “Úgy gondolom, hogy az első játékrész nagyon jó volt, noha a Real Madridnak is volt egy-két lehetősége a gólszerzésre. Ebben a stadionban ennél jobb eredménnyel nem lehet félidőre vonulni, mint ahogy azt tettük 2-0-val. Néhány esettől eltekintve jók voltunk a labdával és anélkül is egyaránt. Mikor Waldi (Anton) pályára lépett, az volt a cél, hogy lezárjuk a területeket, azonban két percen belül kaptunk két gólt, és hagytuk magunkat hátraszorítani. Nem gondolom, hogy ez amiatt lett volna, hogy a formáción változtattunk, sokkal inkább amiatt, hogy nem tudtunk beleszólni a játékba, és nem tudtunk nyomni tovább elöl. Mikor veszítesz és öt gólt kapsz, akkor lehet azt mondani, hogy a formáció változtatása nem volt megfelelő. A 3-2-es állás előtt még voltak lehetőségeink, de a másik két gól, amit kaptunk, egyszerűen őrületes.”

test

Sebastian Kehl: “Nagyon jól játszottunk, uraltuk a Realt, és megérdemelten vonultunk 2-0-s eredménnyel félidőre. Egy rendkívül erős félidőt játszottunk, és sok elemet beültettünk a játékba abból, amit terveztünk. A szünetben azt beszéltük, hogy más játékot fogunk majd játszani a második játékrészben, mivel a Real nem fog megülni az eredményen, még följebb jönnek, még több nyomást gyakorolnak ránk. Ez gyorsan utol is ért minket. Ezt követően a mérkőzés egy darabig eredményben egyenlő volt. Volt lehetőségünk, és ki is kellett volna használni, hogy 3-2-re vezessünk, ehelyett kaptunk egy újabb gólt, majd még kettő olyat, amit nem lett volna szabad. Az egyértelmű volt, hogy 90 percen keresztül nem tudjuk úgy kontrollálni a Real Madridot úgy, mint ahogy tettük azt az első félidőben. Ezt nem igazán tudja senki megcsinálni, de távol kellett volna tartsuk őket a saját kapunktól.”

test

Julian Brandt: “Két különböző félidőnk volt. Az első volt, amiben jól játszottunk, a másodikban pedig kaptunk ötöt. Rendkívül passzívak voltunk, és a teljesítményünk nem volt elég itt a túléléshez.”

Felix Nmecha: “Nagyon jól szálltunk be a mérkőzésbe, irányítottuk, jók voltak a passzaink, jó helyzeteket alakítottunk ki. A második játékrészben már nem ezt az arcunkat mutattuk – megállt a játékunk, nem birtokoltuk a labdát, amikor pedig nálunk volt, túl könnyen adtuk el. Ha nem zárjuk le a területeket, mikor a Real helyzetbe kerül, akkor otthon is hasonlóképpen gólt fognak belőlük szerezni.”

test

Képek forrása: bvb.de