A Bundesliga nyolcadik játéknapján sem tört meg a dortmundi átok, 2-1-re kaptak ki az Augsburg otthonában.
A BVB álomszerűen kezdte meg a mérkőzést: Malen a középpálya jobb oldalán talált területet és passzolt Brandtnak, aki Guirassyhoz továbbított a büntetőterületnél. Ahogy a Madrid ellen, úgy itt is demonstrálta zseniális helyzetfelismerését, és passzolt tovább Malenhez, aki előretört. Malen 11 méterről lőtt, és vette be az ellenfél kapuját, amivel megszerezte csapatának a vezetést.
Az Augsburg magas letámadással és hibák kikényszerítésével válaszolt, noha először nem tudtak eljutni veszélyes lövésekig. A 25. percben azonban áttörtek, és ki tudtak egyenlíteni: a BVB labdát vesztett támadása közben, amiből Claude-Maurice tört előre a középpályán minden bonyodalom nélkül, és lőtt 25 méterről, amit Kobel nem tudott időben megfogni, így a bal alsó sarokban kötött ki a kapuban a labda.
A Borussia abban a több, mint 20 percben, amíg vezetett, nem igazán alkotott semmit, az egyenlítés után viszont egy szorosan összezárt védelemmel kellett farkasszemet nézzen. A hosszú labdákkal érdemben csak egyszer tudtak veszélyeztetni, a 34. percben Schlotterbeck indított hosszú passzal, és Brandt mehetett előre, ám a hazaiak Schlotterbeckje megállította őt. A 42. percben Sabitzer próbálkozott távolról, ám kísérlete a kapufa mellett szállt el.
A félidőt követően Anton már nem tért vissza a pályára, miután az utolsó percekben már fájdalommal bajlódott, a helyére Can érkezett a védelem tengelyébe, és Sabitzert Groß váltotta. Ebben a félidőben már az Augsburg kezdett jobban – Can sikertelenül próbálta tisztázni Rexhbecaj bal oldalról érkező ívelését, és így az Claude-Maurice lábánál kötött ki, aki 13 méterről a jobb sarkot lőtte ki az 50. percben. Két perccel később öt méterre a kaputól Tietz került közel az előny növeléséhez, de Onyeka passzát centiméterekkel elvétette, így a csapat megúszta az újabb találatot.
A második játékrészben egészen a 60. percig kellett várni a dortmundiak első lövésére, Groß ekkor próbálkozott 17 méterről. Egészen a 70. percig kellett várni arra, hogy az ellenfél büntetőterületénél beinduljanak a történések: először Gittenst állította meg Labrovic, majd Malen fejesét tisztázták szögletre. Ebben a periódusban már Ryersont is lecserélte sérülés miatt Nuri Sahin, így a hátsó négyest Can, Bensebaini, Schlotterbeck és Kaber alkották.
Az utolsó 15 percben a BVB fokozta a tempót, és az Augsburg mindent megtett annak érdekében, hogy megakassza a játék dinamikáját. A 80. percben Gittens kísérlete kevéssel kerülte el a kaput, és az elfáradó Augsburgba két friss játékos érkezett, majd nem sokkal később újabb három fő jelentett erősítést. A hosszabbítás rendkívül hosszú, kilenc perc volt, ám ez is kevésnek bizonyult, a szenvedélyesen védekező Augsburgot nem tudta feltörni a Dortmund, ráadásul Kabart a legvégén második sárga lappal ki is állították, így újabb vereséget könyvelt el idegenben a Borussia.
A mérkőzés videós összefoglalója:
Képek forrása: bvb.de