Kedden folytatódik a csapat számára a Német Kupa 20:45-től – a második körben a BVB a VfL Wolfsburggal néz farkasszemet, történetük során 59. alkalommal, a kupában pedig harmadik alkalommal találkoznak egymással.
A Wolfsburg az idei kupasorozatot az ötödosztályú TuS Koblenz otthonában nyitotta, és nyert 1-0-ra idegenben, míg a BVB a Regionalligás 1. FC Phoenix Lübeckkel mérkőzött meg és nyert 4-1-re az első fordulóban rekordnézettséget hozó találkozón – 50.971 néző tekintette meg a mérkőzést a hamburgi Volksparstadionban.
A két klub harmadjára találkozik egymással a Német Kupában – először 2014-ben az elődöntőben, majd 2015-ben a kupában találkoztak. Az első találkozón a BVB 2-0-ra nyert otthon Henrikh Mkhitaryan 13. percben szerzett találatával, melyhez Robert Lewandowski is betársult a félidő előtt nem sokkal. A Farkasok egy évvel később revansot vettek a berlini Olimpiai Stadionban: Pierre-Emerick Aubameyang révén már az 5. percben vezettek a Fekete-Sárgák, ám a 22. percben Luiz Gustavo egyenlített, Kevin De Bruyne a 33. percben fordított, és végül Bas Dost is mattolta a dortmundi védelmet a 38. percben, amivel a végeredmény is beállt.
A 2015-ös kupadöntő óta a Wolfsburg és a Dortmund 18 alkalommal találkozott egymással a Bundesligában, és utóbbi csapat ebből 15-öt is megnyert! Ezen periódus alatt a Farkasok csupán egyszer nyertek, és kétszer játszottak döntetlent – legutóbb február 17-én lett 1-1 a végeredmény Wolfsburgban. Ezen a 18 mérkőzésen a Dortmund mindösszesen nyolc gólt kapott riválisától, és 47 alkalommal vette be az ellenfél kapuját.
A Wolfsburg kétszer jutott eddig kupadöntőbe – a Dortmund ellenit megnyerte, de 1995-ben a Mönchengladbachkal nem bírtak el a fináléban. Az elmúlt hat évben viszont csak egyszer jutottak a legjobb 16 közé, míg a Dortmund az elmúlt három évben a Dortmund kétszer vérzett el a legjobb 16 között, és egyszer a negyeddöntőben. 2012 és 2021 között viszont a BVB hatszor is döntőig menetelt, és háromszor meg is nyerte azt.
A BVB céljai között minden évben szerepel a Német Kupa elhódítása, és ötször más sikerült is. Náluk többször csak a Bayern München (20) és a Werder Bremen (6) nyerte meg többször. Legutóbb a BVB az RB Leipzig csapatát győzte le a döntőben, akkor 4-1-es sikerrel zártak Berlinben.
A holnapi mérkőzésen a cél a legjobb 16 közé jutás, ahol jópár játékost kénytelen nélkülözni Nuri Sahin vezetőedző: Niklas Süle, Karim Adeyemi, Yan Couto, Giovanni Reyna és Julian Duranville sem lesz bevethető. Julian Ryersont, Marcel Sabitzert és Waldemar Antont is sérülés miatt kellett lecserélnie a trénernek az Augsburg ellen 2-1-re elveszített találkozón, és az állapotukkal kapcsolatban Sahin elmondta: “Julian Ryersont a mai napon megvizsgálták, és nem fűzök túl nagy reményt a játékához a kupában. Sabi és Waldi esetében minden perc számít – mindketten jobban vannak, de nem döntünk a játszatásukról egészen a kezdőcsapat kihirdetéséig.”
Ez a sérüléshullám lehetőséget adott arra, hogy Almugera Kabar és Cole Campbell is debütálhasson a Bundesligában az Augsburg ellen. Mindketten várhatóan ott lesznek a Wolfsburg ellen is annak érdekében, hogy a csapat kivívja továbbjutását a következő körbe. Ehhez viszont olyan dolgot kell végrehajtania a csapatnak, ami a Bundesligában még nem sikerült: idegenben kell győzniük. A brémai, stuttgarti, berlini és augsburgi út közül egyik sem hozott három pontot, egyedül a Brugge és a Lübeck ellen nyert idegenben Sahin legénysége, aki ennek kapcsán kiemelte: “Kétség sem férhet ahhoz, hogy mindig megpróbálunk higgadtak maradni. Akkor tudunk dominálni, amikor rengeteget birtokoljuk a labdát, mikor sok akciót vezetünk az ellenfél térfelén. Ezen erősen dolgoznunk kell – jó munkát tudunk végezni a mérkőzések egyes pontjain, de az életünk rendkívül nehéznek bizonyul idegenben a Bundesligában jelen pillanatban.”
A két csapat már letudta egyaránt az első kört, és a második körben az egyik búcsúzni kényszerül. Sahin gondolatait azzal zárta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón: “Soha nem lesz olyan nap, amikor ne várnék egy mérkőzést a Borussia Dortmund vezetőedzőjeként. Még egy ilyen nehéz időszakban is nagy megtiszteltetés, hogy ezzel a csapattal léphetünk pályára a Wolfsburg ellen. Vasárnap óta csak arra gondolok, hogy tovább kell jutnunk a kupában a következő fordulóba, és nyernünk kell idegenben.”
Képek forrása: bvb.de