A Borussia Dortmund kiesett a Német Kupából. A sérültekkel tarkított csapat a második körben kényszerült búcsúzni, miután hosszabbításban 1-0-ra kikapott idegenben a VfL Wolfsburg csapatától.
A BVB dominált az első félidőben 63%-os labdabirtoklás mellett, és az első ígéretes támadást is a vendégek vezették, de Malen 14 méterről leadott lövése a második percben megpattant egy wolfsburgi védő kinyújtott lábán, így szöglet következett. A 14. percben ezt a támadást egy újabb nagy helyzet követte: Schlotterbeck beadott labdája az egész wolfsburgi védelem mögött szállt el. Beier a bal oldalról támadva tört előre a kapura, de a lövése a jobb oldali kapufán csattan. Nem sokkal később egy VfL játékos tisztázott az utolsó pillanatban egy veszélyes helyzetben, Gittens akkor már lecsapásra készen állt. Ezúttal Malen előtt nyílt terület a jobb oldalon, és tudott élesen beívelni középre.
A 24. percben Vavro kézzel hárította Guirassy fejesét a büntetőterületen belül, de Siebert játékvezető sípja néma maradt, a VAR-t pedig csak a legjobb 16 közötti mérkőzésektől kezdődően használják, de Guirassy egyébként is lesközeli pozícióban tartózkodott ennél az akciónál. A Dortmund összességében jól játszott, gyorsan juttatta előre a labdát, és megfelelően védekezett – ennek köszönhetően a VfL-nek több, mint fél órára volt szüksége ahhoz, hogy meglegyen az első helyzetet, de Kobelnek nem sok gondja akadt Amouras lövésével a 32. percben.
A félidőt követően továbbra is a BVB maradt a vállalkozóbb kedvű csapat a szabálytalanságokkal bővülő mérkőzésen. Előbb Nmecha kapott sárga lapot a Wimmer elleni szabálytalanságát követően, majd a VfL-ből Arnold is bekerült a jegyzőkönyvbe, miután lerántotta Malent egy ígéretesnek tűnő kontratámadás során. A 65. percben újabb akciót láthattunk, Grabara mentett bámulatosat fél kézzel Guirassy fejesénél, amihez Gittens íveléséből kapta a labdát. A vendégek a 77. percben cseréltek először, akkor Campbell érkezett az élettel telien játszó, de peches Malen helyére. Ez volt a kezdete annak a periódusnak, amikor a VfL kezdett dominánsabbá válni, és a rendes játékidő hosszabbításának negyedik percében Kobelnek kellett mentenie Winddel szemben.
A 2×15 perc hosszabbítás harmadik percében Tiago Tomas kis híján vezetést szerzett a hazaiaknak, de végül a kapufát találta el, és először a mérkőzésen a VfL-nek több lövése volt, mint a BVB-nak (12-11), akik számos cserével frissítettek keretükön. A 95. percben Arnold kis híján kiállítatta magát – a hazai játékosnak már volt egy sárga lapos figyelmeztetése, és szabálytalankodott Campbellel szemben, aki készült kapura törni, és a 96. percben Koulierakis kemény belépője is szankcionálatlan maradt Gittensszel szemben. Sabitzer ekkor jelzett, hogy tud vállalni 20 percet, és váltotta Gittenst, míg Beier átvette a sérülés miatt lecserélt Jamie pozícióját. A BVB ekkor megint erősebbnek látszott, és a 102. percben szögletből közel jártak a gólhoz, de Gerhardt blokkolni tudta Nmecha kísérletét. Másodpercekkel később Campbell is próbálkozott 16 méterről, sikertelenül.
A BVB egyre frusztráltabbá vált, és az sem segített, hogy a 116. percben Maehle kézzel blokkolta Schlotterbeck lövését, amire szintén nem harsant sípszó. A túloldalon viszont Gerhardt az újabb támadásból balról adta be a labdát, és Kaminski nem tudott megfelelően fejelni, ám a kialakult káoszban Wind lábánál kötött ki a játékszer, aki a bal alsó sarokba lőve megszerezte a győzelmet, s ezzel a továbbjutást a Wolfsburg számára.
A mérkőzés videós összefoglalója:
Képek forrása: bvb.de