Azonnali hatállyal különválnak a Borussia Dortmund és Nuri Sahin útjai. A csapat tegnap a Bolognától 2-1-re kikapott a Bajnokok Ligájában, ezt követően ültek le megbeszélést folytatni ma reggel, melynek eredményeképp menesztették a trénert.
Lars Ricken a döntés kapcsán elmondta: “Értékeljük Nuri Sahint és a munkáját, hosszútávú együttműködésben reménykedtünk, és egészen a legvégéig abban bíztunk, hogy komoly eredményeket érhetünk el együtt. Zsinórban négy vereségnél tartunk, a legutóbbi kilenc mérkőzésünkből csak egyet nyertünk meg, és tizedikek vagyunk a tabellán, így elvesztettük a reményünket abban, hogy a jelenlegi felállásban el tudjuk érni a céljainkat. Ez a döntés személy szerint fáj nekem, de elkerülhetetlen volt a Bologna elleni mérkőzés után.”
Nuri Sahin röviden búcsúzott: “Sajnos nem tudtuk megvalósítani a Borussia Dortmund célkitűzéseit erre a szezonra. A legjobbakat kívánom ennek a különleges klubnak.”
A Borussia Dortmund később fog tájékoztatást adni arról, hogy ki fog ülni a padon szombaton a Bundesligában a Werder Bremen elleni mérkőzésen.