2-1-es vereséget szenvedett el a Borussia Dortmund a Bologna otthonában a Bajnokok Ligája csoportkörének 7. játéknapján, és így várhatóan a playoff-körben fognak tudni részt venni majd februárban.
Mindkét csapat nyitójátékán az látszott, hogy nyílt játékra törekednek, gyorsan járatják a labdát, és gyakran törnek be a támadóterületre. A négyvédős dortmundi hátvédsor stabilnak látszott, gyakran állították lesre az ellenfelet, és a hetedik percben már első veszélyes támadásukat is elindították Beier felé, aki át tudott törni a védelmen, bár ott Lucumi szabálytalanság nélkül meg tudta őt állítani.
12 perc játék után a BVB szabadrúgáshoz jutott jobbról a büntetőterület mellől. Groß tűzte rá a kapufa felé tartó labdát, és Skorupski mentette azt szögletre. A 15. percben azonban már gólnak is szemtanúja lehetett a publikum, hiszen Holm tartotta hosszan Antont a mezénél húzva egy szögletnél, amire Gözübüyük játékvezető büntetőt ítélt, melyet Guirassy tudott higgadtan értékesíteni, majd rohant Sahinhoz ünnepelni a vezető találatot. Nem sokkal később Reyna lőtt 20 méterről kapura, de Skorupski időben rántotta fel karjait és tisztázott szögletre a 17. percben.
A Bologna azonban elkezdte átvenni az irányítást, és folyamatos problémákat okozott a Dortmund védelmének. Miután Ndoye megverte Ryersont, a bal szélre játszotta át a labdát, Castro előtt könnyed befejezési lehetőséget hagyva, Duranville azonban visszasprintelt, és szögletre tudta menteni az akciót a 18. percben. A büntetőterületen belül többször is veszélyhelyzet alakult ki – előbb Kobel állította meg Orsolinit az egyenlítésben, majd Castro lőtt oldalhálót négy perccel később.
Miután a vezetést megszerezték, a Fekete-Sárgák alig gyakoroltak hatást a mérkőzésre. A Bologna hosszú labdákkal operált, és a párharcok többségét már ők nyerték meg, és ezek intenzív játékot hoztak mindkét oldalon, de a BVB nem sokat tudott kezdeni a labdával, viszont az ellenfelet is megakadályozták abban, hogy egyenlíteni tudjanak. A félidőben bár a Bologna 9-2-es arányban vezetett lövések terén, az eredményjelzőn mégis 1-0 szerepelt a Dortmund neve mellett.
A második félidő kevés változást hozott. A Dortmund szenvedélyesen harcolt és védekezett, de továbbra is túl könnyedén veszítették el a labdát, miután visszanyerték azt. Az előreívelt labdák nem voltak kellően precízek, amik Duranvilla, Guirassy és Gittens számára is nehéz estét eredményeztek. Sahin a hatvanadik perc környékén kettős cserével reagált a mérkőzésre, Duranville és Reyna helyére Adeyemi és Can érkeztek, a rendszer pedig 4-2-3-1-es formációra állt át. Guirassy a 68. percben kis híján 2-0-ra módosította az állást, miután Skorupski elszámolta magát egy szögletnél, de a támadó fejese nem sokkal a felső léc felett szállt el. Az egyenlítés azonban teljesen váratlanul érkezett meg egy teljes támadásfelépítésből: a kapus játszotta meg a labdát a balhátvéd felé, aki hosszan előreívelt Odgaardhoz, ki leszakította magáról Antont, és kikényszerítette Schlotterbeckből Dallinga elengedését. Érkezett is a beívelés, és Kobel esélytelen maradt a közeli támadással szemben. Alig 60 másodperccel később Anton számolta el egy labda érkezését, és noha Dallingert Kobel meg tudta állítani, az érkező Iling-Junior közelről befejezte az akciót, 2-1-re fordítva az állást. Nem sokkal később Guirassy megsérült, és Brandt váltotta őt, ám már késő volt, és nem tudtak kellő hatást gyakorolni a mérkőzésre, így vereséggel távozott a csapat Olaszországból.
A mérkőzés videós összefoglalója:
Képek forrása: bvb.de