A Borussia Dortmund továbbra is folytatja nyeretlenségi szériáját, az átmeneti edzőnek kinevezett Mike Tullberg irányítása alatt a 19. játéknapon 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a BVB a Werder ellen úgy, hogy 70 percen át 10 emberrel kellett játszaniuk a hazaiaknak.
A BVB már az elejétől fogva nyomást gyakorolt az ellenfélre, de a brémai védelemnek nem tudtak komolyabb gondot okozni, és hamar cserére is kényszerültek, miután a 8.p ercben Nmecha a földön maradt a Grüllel vívott párharcát követően. Ryerson már a 10. percben sárga lapot kapott, de nem sokkal később már nagyobb bajban találta magát a Borussia: Veljkovics játszott meg egy labdát félpályáról Schmid felé, aki a Schlotterbeck elől elmenekülő Grüll felé tette tovább. 10 méterre a büntetőterületen kívül Schlotti lökte őt, a brémai játékos a földre került, és a megakadályozott gólhelyzetre reagálva Dingert játékvezető hezitálás nélkül mutatta fel a piros lapot a dortmundi védőnek a 21. percben.
Az emberhátrány ellenére így is a BVB nyitotta a gólok sorát: Gittens tört előre a bal szélen, majd húzott belülre, de nem talált magának utat, így visszatette a játékszert. Ryerson a kapott labdát beívelte, amit Brandt tett tovább, és Guirassy közelről azt a kapuba bólintotta a 28. percben. A Dortmund még 10 emberrel is folytatni tudta a mérkőzés irányítását, és csak egy lövést engedett a Werdernek az első játékrészben.
A létszámbeli különbség ellenére a félidőben a két csapat közel azonos távot teljesített a pályán (55,3 az 55,6-tal szemben), de a Dortmund több párharcot nyert meg (58%), és a védekezésük erősnek bizonyult a második játékrész elején is, Emre Can vezérletével a tengely közepében. Az 51. percben Gittens ellen követtek el szabálytalanságot, ami a brémai térfélen eredményezett szabadrúgást: Groß ezt a brémai büntetőterület jobb széle felé küldte, ahonnan Guirassy irányította középre Bensebaini felé, aki felugrott rá, és nyomás alatt végül Friedl a saját kapujába juttatta a játékszert. Ez enélkül is a kapuban kötött volna ugyan ki, de a DFL hivatalosan is öngólnak minősítette a találatot.
Az 59. percben Brandt még tesztelte Zetterert egy távoli kísérlettel, és egészen a 65. percig úgy tűnt, a Dortmund nem kerül bajba a létszámkülönbség ellenére sem. De a korábbi dortmundi játékos, Bittencourt csereként beállva hozta vissza egy góllal a Werdert, miután 20 méterről egy hatalmas lövéssel tudott szépíteni – Kobelnek esélye sem volt a 100 km/h-s sebességgel érkező rakétával szemben, ami a kapus szemszögéből nézve a jobb felső sarokba csapódott be. A Bréma első igazi helyzetével így szépíteni tudott, és hét perccel később Kaboré tudott betörni a bal szélről, majd továbbítani Duckschnak, aki visszapasszolt Stagenek, ő visszatette a szintén korábbi dortmundi játékos útjába, és ezen akciójukat is siker övezte, ő is be tudta venni a kaput, amivel már 2-2-re módosult az eredmény.
A Fekete-Sárgák az utolsó negyed órára Antont is a pályára küldték Brandt helyett, így ötvédős felállással állták a brémai rohamokat, akik a harmadik gólért indítottak offenzívát, és 8-4-re vezettek a lövések számában. A BVB azonban így is majdnem megnyerte a mérkőzést: Groß ívelt be egy szabadrúgást veszélyes területre, ahol Zetterer nem tudta megfelelően tisztázni, a kipattanóra viszont Beier lecsapott 17 méterről, amit Zetterernek hárítania kellett a 90. percben. A túloldalon is maradtak izgalmak, egy lövésnél Kobelnek kellett lábbal mentenie, majd Beiernek tisztáznia a hosszabbítás második percében, de több találatot már nem hozott a mérkőzés, 2-2-vel zárult a találkozó.
A mérkőzés videós összefoglalója:
Képek forrása: bvb.de