A Bréma elleni 2-2-es döntetlent követően az első reakciók Lars Rickentől, Mike Tullbergtől, Emre Cantól, Pascal Groß-tól és Gregor Kobeltől érkeztek, akik közül utóbbi elmondta azt is többek között, hogy a csapat rendkívül szenvedélyes teljesítménnyel rukkolt elő. A mérkőzés reakciói következnek.
Lars Ricken: “Jelen helyzetünket nézve jó lett volna nyerni ma, különösen úgy, hogy már 2-0-ra vezettünk. A mérkőzést remekül kezdtük el, és semmit sem hagytunk az ellenfélnek, ám előbb Nmecha sérülése, majd a kiállítás is sújtott minket. Ennek ellenére megérdemelten vezettünk 2-0-ra. A játékosok a legjobbjukat nyújtották, és ezt figyelembe kell vegyük, amikor értékeljük a teljesítményüket. Az edzőt is dicséret illeti ebből a szempontból, nem túlozta el a taktikai elemek átadását.”
Mike Tullberg: “Az elmúlt néhány napban, amit a srácokkal töltöttem, dolgoztunk néhány elemen. Ezek közé tartozott többek között a testbeszéd, a szenvedély és a bátor védekezés is. A csapat mindent megtett az első húsz percben. Akkor ugyan jött a piros lap, de a srácok továbbra is mentek előre. Nem mindent csináltak jól, de mindent beleadtak a pályán. Sokkal inkább elégedett vagyok, mint sem ezután a mérkőzés után. 70 percen át emberhátrányban játszottunk, és így is pontot szereztünk.”
Pascal Groß: “2-0-s előny után ez inkább úgy érződik, hogy eldobtunk két pontot. Ezen túl kell most lendülnünk a szurkolókkal együtt. Nem tudtunk többet úgy kontrázni, mint előtte, és egy elemi erővel érkező lövésből gólt kaptunk. Az egyenlítő találat már fájdalmasabb volt. Mike Tullberg rendkívül pozitív volt, tele van energiával, és egy egyszerű, tiszta tervet próbált átadni nekünk – jól készítette fel a csapatot.”
Emre Can: “Harcoltunk, jelen voltunk. Amikor 2-0-ra vezetsz, jobban át kell tekintened a mérkőzés alakulását, akkor is, ha az ellenfél túlerőben van. Ennek ellenére nem tehető igazán szemrehányás nekünk. A mérkőzés számunkra a lehető legrosszabbul indult el, de nem sajnáltathattuk magunkat, túl kell ezen lendülni. Ezt a negatív szériát magunknak köszönhetjük. Mike jó munkát végzett, és rengeteg energiát adott nekünk – ez az ő erőssége. Ennyire rövid idő alatt nagyszerű munkát végzett. El fogjuk érni a fordulatot a formánkban.”
Gregor Kobel: “Óriási szégyen, hogy nem tudtunk nyerni. Rendkívül szenvedélyes teljesítménnyel álltunk elő, és remekül teljesítettünk 70 percen át emberhátrányban is. Többet érdemeltünk volna, hiszen egészen az első kapott gólig emberhátrányban is teljesen kontrolláltuk a mérkőzést. Az a fajta lövés, amit Bittencourt eresztett a kapunkra, megtörténhet, nem igazán lehet védekezni ellene. Mike Tullberg elképesztő energiákat mozgósított – hatalmas magabiztossággal érkezett, nem sugallta egyáltalán azt a fellépése, hogy az ifik közül jött. Rendkívül sza… érzés, amikor a tabellára nézünk, brutális. Hatalmas hátrányba sodortuk magunkat, és a kiúton erősen kell dolgoznunk, el kell kezdenünk mérkőzéseket nyerni.”
Képek forrása: bvb.de