Végre hoztuk a kötelezőt, győzelem a Sahtar ellen

Három pont és a 10. hely megszerzésével fejezte be a Borussia Dortmund az átalakított Bajnokok Ligája alapszakaszát. A Brugge, vagy a Sporting lesz az ellenfél az egyenes kieséses szakasz első körében.

Úgy vághatott neki a Borussia Dortmund a Sahtar Donyeck elleni BL-találkozónak, hogy még minimálisan megvolt az esélye a legjobb nyolc közé jutásba. Ehhez persze jó néhány további eredménynek kellett volna kedvezően alakulnia, de az első és legfontosabb a győzelem megszerzése volt.

Már csak azért is, mert a fekete-sárga szurkolók 2025-ben még nem örülhettek sikernek és a csapat lélektana szempontjából is nagy szükség volt a Sahtar legyőzésére.

Az utolsó forduló előtt az ukránok a 27. helyről várhatták a hajrát és még megvolt az esélyük arra, hogy kvalifikálják magukat az egyenes kieséses szakaszba, de nem a saját kezükben volt a sorsuk.

A Dortmund legutóbb 2013-ban találkozott a Sahtarral a Bajnokok Ligájában, méghozzá a nyolcaddöntőben és akkor sikerült továbbjutni, és ezúttal is a győzelem reményében léphettek pályára Nico Schlotterbeckék.

Mike Tullberg ideiglenes vezetőedző nem számíthatott szerda este a sérüléssel küzdő Niklas Sülére és Felix Nmechára, ahogyan a kölcsönből visszaküldött Salih Özcan sem játszhatott értelemszerűen, hiszen nem lett nevezve a Bajnokok Ligájába.

A Dortmund kifejezetten jól és szemmel láthatóan nagy lendülettel kezdte a találkozót, jó egyensúlyt sikerült találni a labdabirtoklás és a gyors akcióvezetés között, ennek ellenére nem vállalt felesleges kockázatot.

Az első komolyabb lehetőségből sikerült is megszerezni a vezetést, Schlotterbeck játszotta meg a jobb oldalon Kari Adeyemit, aki lövőhelyzetet alakított ki magának és célba vette a hosszú sarkot.

A lövésből végül beadás lett, ugyanis Guirassy szó szerint belegyalogolt a lövési kísérletbe, ám mivel nem tartózkodott lesen, a játékvezető megadta a találatot.

A BVB pontrúgásokból is tudott veszélyeztetni, Ryerson szögletei kifejezetten veszélyesen kanyarodtak be, a 34. percben pedig egy szabadrúgást követően duplázta meg kis híján előnyét, amikor a norvég szélső Schlotterbeck fejét találta meg a tizenhatoson belül, a labda pedig nem sokkal a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

Miközben a Sahtar ígéretes akcióit folyamatosan sikerült megállítani a hátsó vonalnak – Can, Schlotterbeck és Bensebaini is kifejezetten fontos szereléseket mutatott be -, a szünet előtt megérkezett a második dortmundi gól. Can ugratta ki Brandtot, aki egészen remek ütemben játszotta tovább Guirassy felé a labdát, az afrikai csatár pedig magabiztosan váltotta gólra helyzetét.

A szünetben változtatott Tullberg, Beier helyett Groß lépett pályára, ezzel változtatva az addigi taktikán is. A szünet után azonnal sikerült ismét egy pontrúgásból megszerezni a harmadik találatot, Guirassy közeli fejesét nagy bravúrral hárította az ukránok kapusa.

Ezt követően azonban átvette az irányítást a vendég gárda, a Borussia pedig a saját térfelére szorult. A Sahtar egyenlítése egy hatalmas egyéni hibát követően született meg, Kobel egy hazaadást rosszul kezelt le, az agresszívan érkező Marlon pedig becsúszva a kapuba juttatta a játékszert a kapus kirúgási kísérlete közben.

A játékrész második felére sikerült rendezni a sorokat, a végeredmény pedig egy pazar összjáték végén alakult ki. Bensebaini remek megindulását követően Reynához játszotta a labdát, az amerikai pedig szenzációs sarkazós mozdulattal játszotta vissza az algériai szélsőnek, aki nagyon elegáns mozdulattal emelte át a kapust.

Ezzel a Dortmund – a többi meccs alakulása miatt – a győzelem ellenére a 10. helyen zárta a ligaszakaszt és játszania kell majd a legjobb tizenhat közé jutásért. A sorsolást pénteken tartják, ahol a Sporting vagy a Brugge vár a BVB-re.

A Bundesligában Heidenhemben következik a folytatás, ahol még Tullberg vezényli a csapatot, utána viszont Niko Kovac veszi át a csapat felkészítését.