Anton ellenállhatatlan volt, Reyna mérföldköves lett a Heidenheim ellen

Összességében nézve a Dortmund első győzelme a téli szünet óta jóra sikeredett, noha a Heidenheim sokkal aktívabb volt a második játékrészben, mint az elsőben. A BVB-nek volt végül több lövése (14-11), egyértelműen jobb xG-mutatóval bírt (2,0-0,7), valamint többet is birtokolta a labdát (62%). A mérkőzés érdekességei következnek.

Régóta várt vendég: A BVB első Bundesliga-győzelmét szerezte meg a 2025-ös naptári évben. 1 döntetlen és 3 vereség után ötödjére már övék lett a három pont.

Egy széria kezdete? A Borussia Dortmund 2024 novembere óta először nyert meg zsinórban két tétmérkőzést. A Fekete-Sárgák az átmeneti edző, Mike Tullberg irányítása alatt veretlenek maradtak három mérkőzésen.

test

Labdával magabiztos: A Heidenheim passzmutatói szerényre sikeredtek, csupán 74%-ban jutottak el a labdák a kívánt helyre, míg a Dortmundnál ez a mutató 88%-on állt meg.

Gólszerzés: Serhou Guirassy kilencedik gólját szerezte az idei szezonban. A Bréma elleni hazai mérkőzésen is ő nyitotta a találatok sorát az előző fordulóban. 52 eddigi Bundesliga-találatából 40 volt olyan, ami vagy a mérkőzés első gólja volt, egyenlítést, vagy egygólos hátrányra való csökkentést eredményezett. Guirassy zsinórban negyedik tétmérkőzésén talált be (összesen ötször), és valamennyi alkalommal általa lett 1-0 az állás a Dortmund javára.

test

Bevált csere: Maximilian Beier idei negyedik találatát szerezte, és először lőtt gólt csereként beállva dortmundi színekben.

Labdamágnes: Waldemar Anton ért legtöbbször a labdához (136-szor, egyetlen másik játékos mutatója sem kúszott 100 fölé). A nyitógól előtt ő adta a gólpasszt (az első volt dortmundi színekben), és a legkeményebben szerelő is ő volt, párharcai 83%-át nyerte meg.

test

Előkészítő: Ramy Bensebaini immáron öt gólpassznál tart az idei szezonban, ami új személyes rekord a számára.

Mérföldkő: A csereként beállt Giovanni Reyna 100. alkalommal lépett pályára a Bundesligában.