A Borussia Dortmund üres kézzel távozott Niko Kovac debütálásáról. Az edző, a sportigazgató Sebastian Kehl, valamint a védőként játszó Waldemar Anton beszélt a médiának a Stuttgart elleni 2-1-es vereséget követően.
Niko Kovac: “A srácok mindent beleadtak, 100%-ig hajtottak a legvégsőkig, és ugyanez igaz a cserékre is. Az eredmény az egyetlen, ami nem tetszett ezen a mérkőzésen, a többi része teljesen rendben volt. Nem lett volna szabad vesztesekként zárnunk. A csapat rengeteg elemet jól csinált, labdával és anélkkül egyaránt, azonban az ellenfél büntetőterületénél nem mindig hoztuk meg a jó döntést, és ezzel magunkat gátoltuk meg a támadás gyümölcsének learatásában. Mielőtt 1-0 lett volna az állás, volt egy kristálytiszta helyzetünk akkor, mikor Karim átjutott a védelmen. A második gólnál szerettem volna megtudni, hogy a játéknak ez egy új szakaszát jelenti-e, vagy sem. Ketten passzív lesállásról érkeztek annál a támadásnál. Tudom viszont, hogy rengeteg dolgunk lesz a folytatásban.”
Sebastian Kehl: “Voltak jó pillanataink, ahol erős teljesítményt nyújtottunk – az első félidőben dominánsak voltunk, és meg kellett volna szerezzük a vezetést a második játékrész elején. Hiányzott a játékunkból viszont némi szerencse, céltudatosság és elszántság is. Volt egy nagy helyzetünk, majd szinte rögtön abból gólt is kaptunk. A második találat elkerülhető lett volna, mivel túlságosan kívül álltunk, és ezzel megkönnyítettük a VfB dolgát. Összességében viszont nem adtunk túl sok teret az ellenfélnek, uraltuk és irányítottuk a mérkőzést, ennek ellenére a végén elvesztettük azt.”
Waldemar Anton: “Látható volt az intenzitás és az akarat, amit a pályán megmutattunk. Az öngól fájdalmas volt, jobban kellett volna kezelnem azt a helyzetet. Voltak azonban lehetőségeink, ha mást nem, ezt el tudjuk vinni magunkkal. Volt rengeteg jó elem a játékunkban, de ami bizonyos és lényeges: egynél több gólt kell szerezni.”
Képek forrása: bvb.de