Kapufa, kihagyott büntető – 0-0-val is a legjobb 16 között a BVB

0-0-s döntetlennel zárt a Sporting ellen hazai pályán a Borussia Dortmund, de így is továbbjutott a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé. 80.300 néző tekintette meg élőben a helyszínen, hogy az ellenfele fölé kerekedő Borussia bár gólt nem lő, mégis kivívja a következő körbe való kvalifikálás jogát.

Mindkét csapat visszafogta magát a mérkőzés elején. A BVB egyetlen mutatóban, a labdabirtoklásban kerekedett felül a Sportinggal szemben (55%), de csupán három lövést eresztett el Sabitzer révén a 9., 25. és 45. percekben, amik nem bizonyultak valós veszélynek. Általánosságban sem a sebesség, sem a mélység nem volt az igazi a BVB játékában, és az első komolyabb helyzetet a 25. percben teremtették meg, mikor Adeyemi húzta vissza a labdát az érkező Sabitzernek – az osztrák játékos 16 méterről lövésre vállalkozott, Rui Silvának kellett hárítania. Védekezésben viszont mindkét csapat erősen teljesített már az elejétől fogva.

test

A második ígéretes helyzet szintén távoli lövésből született: a 49. percben egy megpattanó szögletet bombázott kapura Adeyemi, de Rui Silva ismét résen volt. Három perccel később Adeyemi ívelte be a labdát jobbról, és ezúttal Svensson lőtt erősen és precízeni távolról, de újra útját állta a portugálok kapusa a lövésnek. Még a büntető sem fogott ki rajta: az 59. percben Adeyemi tört előre, de Rui Costa buktatta – Guirassy állt a labda mögé, de a lövését hárítani tudta a kapus, így maradt a 0-0-s állás.

Másodpercekkel a beállása után Reyna eltalálta a portugálok kapuját, vesztére azonban a kapufán csattant a kísérlete a 69. percben, és bár a 73. percben Can betalált Ryerson szabadrúgásából fejjel, les miatt érvénytelenítették a találatot. A mérkőzés ezután csendesen zajlott, gólnak látszólag nem volt esélye, és végül nem is lett, 0-0-val zártak a felek, így 3-0-s összesítéssel jutott tovább a Borussia Dortmund.

Képek forrása: bvb.de