“Sokkal összetettebben, céltudatosabban, kevés teret hagyva játszottunk” – a St. Pauli elleni 2-0-s sikert követően többen is mikrofon elé álltak, és megosztották gondolataikat a találkozó kapcsán. A mérkőzés reakciói következnek.
Lars Ricken: “Győzelmeket kértünk, és most két mérkőzésen belül kétszer is sikerrel jártunk, végre eredmények jönnek. Fontos, hogy végre visszatér az önbizalmunk. Láthattuk az első játékrészben, hogy a döntő párharcokat nem tudtuk megnyerni, különösen a támadásoknál. Niko Kovac a megfelelő taktikai változtatásokat hajtotta végre az első játékrészben is, de ez különösen igaz volt a második félidőre.”
Sebastian Kehl: “Tiszta volt számunkra, hogy várhatóan meglesznek a lehetőségeink, ahogy haladunk előre az időben, és azt is tudtuk, hogy erre készen kell állnunk, le kell csapnunk, és ez meg is történt. A mérkőzés végére kijelenthető: teljesen megérdemelten nyertünk. Amit szerettünk volna elérni az edzőváltással az az, hogy újra stabilak legyünk, és a csapat most tett egy újabb lépést előre. Elmondható, hogy egy-két dolog immáron természetesebbé vált, és a folyamat is jó úton halad, még akkor is, ha nem minden volt jó. Mondhatni, az elsődleges feladat itt a versengés volt. A St. Pauli ismét kihasználta játékszerét, sok volt a fizikai kontaktus. A célunk az, hogy a játékunkkal, eredményeinkkel gyakoroljunk hatást a helyzetünkre, a többit majd mindig meglátjuk, miként alakul. Még számos ellenfél vár ránk az elkövetkező hetekben.”
Niko Kovac: “Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Pontosan azt kaptuk az első félidőben, amire számítottunk: a St. Pauli rendkívül keményen, céltudatosan tört előre, és így nehézzé vált a játékunk felépítése, nem találtuk a megfelelő megoldásokat. A félidőben a háromvédős felállásról négyvédősre váltottunk, ami sokkal inkább játékba tudta őket hozni, és ezáltal uralni tudtuk a mérkőzést. Beszéltük a srácokkal, hogy az a csapat, amelyik megszerzi a vezetést, győzelemig fog jutni. Elismeréssel tudok róluk beszélni: először ellenálltak a rájuk nehezedő nyomásnak, majd megvetették lábukat, végül megnyerték a mérkőzést tisztán, megérdemelten.”
Nico Schlotterbeck: “Fontos volt, hogy 0-0-val tudjunk félidőre menni. Már voltak olyan mérkőzéseink, ahol ez nem sikerült – mint a Kiel vagy a Bochum ellen -, és úgy sokkal nehezebb is a dolgunk. Egyértelmű volt, hogy olyan lesz, mint Lisszabonban, hogy 1-0 után kissé nyíltabbá válik a játék. Miután ez megtörtént, uraltuk a játékot, és megérdemelten nyertünk. Sokkal összetettebben, céltudatosabban, kevés teret hagyva játszottunk. Bochumban és a Stuttgart ellen úgy éreztük, hogy saját magunk lőjük magunknak a gólokat. A Borussia Dortmund egyik célja kell, hogy legyen, hogy minél többször kapott gól nélkül zárja a találkozóit.”
Karim Adeyemi: “Örülök, hogy be tudtam találni, de még jobban örülök annak, hogy nyerni tudtunk. Az elmúlt néhány mérkőzésen visszatért némileg az önbizalmam, és ezek a meccsek jól is mentek, és még többre lehet majd számítani, erre fogok építeni. Szeretnék rengeteg gólt szerezni, és ugyanennyi gólpasszt is a Dortmund színeiben.”
Gregor Kobel: “Ha csapatként jól védekezünk, akkor általában gólokat is tudunk szerezni. Mindig a csapatmunka része, hogyha kapott gól nélkül zárunk – ez nem csak a hátul játszók egyéni munkáján múlik. Öt mérkőzésből négyet is kapott gól nélkül zártunk – ez remek eredmény, amire építeni kell. Haladnunk kell ebbe az irányba, lépésről lépésre. Nem értünk még el túl sokat, de ez egy jó kezdet lehet.”
Képek forrása: bvb.de