A Borussia Dortmund az Union Berlin elleni 6-0-s győzelmét követően a St. Pauli ellen is nyert (ezúttal 2-0-ra), és az idei bajnoki szezonban először nyert két meccset egymás után. Egy kiegyenlített első félidei játékot követően jelentősen feljavult a vendégek játéka, végül megérdemelten nyertek (az xG-mutató is ezt támasztotta alá, 1,8-0,6 arányban kedvezett a BVB-nak). A mérkőzés érdekességei következnek.
Kedvenc ellenfél: A Borussia Dortmund legutóbbi 12 mérkőzésén veretlen maradt a St. Pauli ellen a bajnokságban, ráadásul ebből 11-et meg is nyert. A hamburgi együttes senki más ellen nem szenvedett el annyi vereséget (13), és kapott annyi gólt (37), mint a BVB ellen.
Kapott gól nélkül: Az idei szezonban mindössze másodjára esett meg, hogy a Fekete-Sárgák idegenben kapott gól nélkül zártak (először a második játéknapon, a Bréma otthonában sikerült ez). A BVB legutóbbi öt tétmérkőzéséből négyet is kapitulálás nélkül zárt.
Gólszerzés: Serhou Guirassynak egyetlen lövése sem volt az első negyvenöt perc során, de a szünetet követően az első támadásából lecsapott kíméletlenül, és megszerezte idei 14. találatát. A 14 gól felét azon hét mérkőzésen szerezte, melyet az idény második felében játszottak. A szezon második felében Guirassy a legtöbb gólt jegyző játékos a Bundesligában.
Beállított rekord: Karim Adeyemi nemcsak gólpasszt adott az első találatnál, a másodiknál maga volt eredményes, ezzel már három gólnál jár – ennyit szerzett a tavalyi szezonban is. Adeyemi volt a legvállalkozóbb szellemű a St. Pauli otthonában, és egyéni rekordot is beállított: a 23 esztendős játékos soha nem lőtt még annyiszor Bundesliga-mérkőzésen, mint most a St. Pauli ellen, összesen hatszor.
Megingathatatlan: A legkeményebben szerelő dortmundi játékos Nico Schlotterbeck volt, aki párharcai kétharmadát is meg tudta nyerni, és csak egyetlen szabálytalanságot követett el a 13. percben, ami miatt sárga lapot kapott.
Képek forrása: bvb.de