Leghosszabb nyerőszéria hazai pályán: jön a Borussiák csatája!

A Borussiák csatájára kerül sor ma délután – a Dortmund fogadja a Mönchengladbachot. Előbbi mind a 10 legutóbbi hazai bajnokiját megnyerte a Csikók ellen, és a kupában lejátszott legutóbbi hazai mérkőzésükön is felülkerekedtek rajtuk. Ezen 11 mérkőzésen a Dortmund 38 gólt szerzett, ami átlagosan több, mint három találatot jelent.

Mindkét csapat küzd még az európai kupaindulást jelentő helyekért: a Dortmund a nyolcadik helyről vág neki a forduló kezdetén, míg a Gladbach éppen előttük, két pont előnnyel áll, vagyis egy hazai győzelem esetén sikerülne őket megelőznie a csapatnak.

Mindkét csapat jó formának örvend bizonyos szempontból: hazai pályán a BVB 34 gólnál jár, ami héttel több, mint tavaly a szezon ezen szakaszában. A Gladbach öt mérkőzés óta veretlen idegenben, és 13 pontot gyűjtöttek be ezen mérkőzéseken, vagyis négy győzelem, illetve egy döntetlen a mérlegük.

A BVB 23 alkalommal szerzett pontot úgy a Mönchengladbach ellen, hogy 1-0-s hátrányba került: 10 győzelem, 13 döntetlen lett ezen mérkőzéseknek a sora – ez rekord, egyetlen másik párosítás sem tud ilyen mennyiségű fordítást felmutatni a Bundesligában. A Fekete-Sárgák ráadásul a jelenkorban kifejezetten impresszív mutatóval rendelkeznek, ugyanis a legutóbbi 18 hazai mérkőzéséből 17-et is megnyert a BMG együttese ellen. 1988 augusztusa óta mindezek mellett minden hazai mérkőzésen betaláltak a Csikóknak, ez 32 mérkőzést jelent. A Gladbach csupán három csapat ellen kapott több, mint 100 gólt: a München, a Stuttgart, és a Dortmund büszkélkedhet ezzel.

test

A Borussia Dortmund ugyan csak egyet veszített el a legutóbbi négy mérkőzéséből, azonban összesen 42 pontnál tartanak, ami tizennéggyel kevesebb, mint a tavalyi idény ugyanezen szakaszában. 14 mérkőzés óta nem veszítettek egyszer sem, mikor megszerezték a mérkőzés első találatát, azonban vesztes állásból legutóbb 2024 novemberében tudtak felállni, akkor 2-1-re nyertek a Lipcse ellen 1-0-s hátrányból. Az ezt követő nyolc mérkőzésen, ahol hátrányba kerültek, mindegyiken vereséget szenvedtek. A Mönchengladbach háza táján idén kevesebb az ok a panaszra, 44 szerzett egységük ugyanis tízzel több, mint amit tavaly az egész idény során meg tudtak szerezni.

Az előző idényben a dortmundi stadionban igazi hullámvasúton ülhettek a nézők, és a játékosok is: a vendégcsapat az első fél órában már 2-0-ra vezetett Reitz (13′) és Koné (28′) találataival. A BVB ezután viszont megrázta magát, és már a szünet előtt fordított, sorrendben Sabitzer (30′), Füllkrug (32′) és Gittens (45′) találataival. Az első félidő végén és a második játékrész elején is teljesen uralma alá vonta a mérkőzést a hazai együttes, és kevéssel maradtak le a negyedik gólról: ez végül eljött, igaz, a hosszabbítás hetedik percéig kellett várni rá, de Donyell Malen révén beállt a végeredmény.

test

Az odavágón idén rendkívül hektikusra sikeredett a játék, mindkét oldalon rengeteg hibát láthattunk az egyébként nagyiramú mérkőzésen. A vezetést a Dortmund szerezte meg Gittens kimagasló egyéni játékának köszönhetően a 64. percben, ez azonban csak hét percig tartott, miután Stöger a megítélt büntetőt gólra tudta váltani. A győztes gól Guirassy fejében maradt benne, aki a hosszabbításban bólintott kapura, és csak centiméterekkel kerülte el a kísérlete a kaput.

A Dortmund legnagyobb arányú verését nem is olyan régen, 2022. február 20-án mérte a Mönchengladbachra, az eredmény 6-0 volt. A 10.000 néző előtt lejátszott mérkőzésen (a pandémia utóhatása) a BVB félidőben már 2-0-ra vezetett Marco Reus (26′) és Donyell Malen (32′) találataival, de Gregor Kobel hatalmas védései is kellettek az eredményhez. A második játékrészben a csereként beálló Marius Wolf (70′) és Youssoufa Moukoko (74′) már bebiztosították a győzelmet, de Marco Reus a 82. percben újabb gólt tett be a közösbe (mellette három asszisztot osztott ki!), majd Emre Can zárta a találatok sorát.

A Bundesliga 30. játéknapja tehát a Borussiák csatáját hozza el, melyre a Dortmund remekül hangolt: bár kiesett a Bajnokok Ligájából, a Barcelona elleni 3-1-es sikerük több volt, mint elképesztő teljesítmény. Ezt Niko Kovac ki is emelte a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón: “Teljesítmény, elkötelezettség, intenzitás, győzeleméhség – minden a helyén volt. Hatalmas gratuláció újra a csapatnak! A következő öt mérkőzésünkön ugyanazt az irányt kell képviselnünk és bemutatnunk, amit tettünk a Barcelona és a Bayern München ellen, különösképpen a második félidőben. Minden egyes személy tudja, hogy ez a szenvedélyről, intenzitásról, határozottságról szól – ezt sulykoljuk a srácokba ma ismét. Tudjuk, hogyan kell futballozni.”

A Barcelona elleni mérkőzésről Emre Can még hiányzott izomproblémák miatt, de mind ő, mind pedig Carney Chukwuemeka visszatér várhatóan a keretbe a Gladbach ellen, és mindketten részt vettek a csapatedzés egy részén. Marcel Sabitzer és Nico Schlotterbeck azonban még nem tér vissza – míg utóbbi a szezon hátralévő részére kidőlt, addig az osztrák játékos továbbra is folytatja regenerációját. A középpályás már futóedzéseket, és könnyed gyakorlatokat a labdával végez. Kovac elmondta: “A terv az, hogy felkészítsük a következő héten. Remélem, hogy a Hoffenheim elleni mérkőzést követően már tud csatlakozni, és alternatíva lehet a csapat számára.”

24/25, Bundesliga, Bundesligasaison, Herren, Saison, Sport, football, soccer
Samstag 07.12.2024, 1. Bundesliga Saison 24/25 - 13. Spieltag in Moenchengladbach,    .Borussia Mönchengladbach - Borussia Dortmund .Rocco Reitz, Jamie Gittens (BVB).Copyright:.Borussia Dortmund GmbH & Co. KGaA.Rheinlanddamm 207-209.44137 Dortmund..(NO IPTC-stripping allowed).EDITORIAL USE ONLY

A Hoffenheim ellen azonban jövő héten játszik a csapat, így a fókusz még a Mönchengladbachra irányul: “Hasonló a helyzet most, mint a Freiburg vagy a Mainz ellen. Olyan csapat ellen játszunk, akik jelenleg előttünk vannak a tabellán, amit mi rendkívül komolyan veszünk, és kellő tisztelettel viseltetünk az irányukba. Arra számíthatunk, hogy az ellenfél jól védekezik, és a támadókvalitásaik is rendben vannak. Ugyanúgy kell beszállunk a mérkőzésbe, ahogy tettük azt az előzőeken, és mindig az a gondolat vezérel minket, hogy a következő mérkőzés a legfontosabb. Éppen ezért nyerni szeretnénk most a hétvégén is.”

Az elmúlt években ezt sikerrel abszolválta a Fekete-Sárga együttes, ráadásul a legutóbbi három mérkőzés rendkívül gólgazdagra sikeredett a Signal Iduna Parkban: 4-2, 5-2 és 6-0 lett az eredmény a két Borussia összecsapásán. Egy ilyen eredményt ma is elbírna a csapat, hiszen egy győzelemmel újabb ellenfelet előzne meg a nemzetközi indulásért vívott küzdelemben.

Képek forrása: bvb.de