Fordított a BVB a Gladbach ellen, rendkívül fontos három pontot szerzett

A Borussia Dortmund újabb sikeres lépést tett az európai kupahelyekért vívott küzdelemben! A Bundesliga 30. játéknapján a közvetlen rivális Mönchengladbachot győzték le 3-2-re, amivel őket megelőzve előreléptek a hetedik helyre. A Fekete-Sárgák elérhető távolságon belül vannak a negyedik helyhez, négy, három, illetve kettő pont választja el a csapatot ezen helyezésektől.

Intenzív, kemény küzdelmekkel tarkított mérkőzést láthatott a publikum, számos értelmetlen szereléssel is tarkítva. Jól példázza ezt az, hogy már a negyedik percben villant a sárga lap, Scally követett el szabálytalanságot Adeyemivel szemben, aki már egy veszélyes kontratámadást tervezett előkészíteni. A BVB előtt újabb lehetőség nyílt kilenc perccel később: Adeyemi tört előre három a három elleni küzdelemben, de túl sokáig tartogatta a labdát, így végül szerelni tudták. Ezt követően kevés volt a struktúra a hazaiak játékában, és egészen a 19. percig kellett várni az első helyzetükre: Groß adott be egy alacsony ívelést jobbról Adeyemi lábára, aki 11 méterről lőtt, de kísérlete szélesnek bizonyult, és a bal kapufa mellett ment el. A Gladbach már pontosabbnak bizonyult a kapu előtt, és megnyitotta a gólok sorát az első helyzetével: Itakura szerzett labdát a kezdőkörhöz közel, és megiramodott előre. Megpróbált összejátszani az ott tartózkodó Stögerrel, azonban Bensebaini közbeavatkozott – a védő balszerencséjére azonban a labdát tökéletes ütemben tette Itakura útjába, aki Kobellel találta magát már csak szemben, és nem hibázott a befejezésnél a 19. percben.

test

A Dortmund ezt követően rákényszerült egy korai cserére. Alig fél óra játékot követően Beier, akit korábban Weigl szerelt, képtelen volt folytatni a játékot, így a 34. percben Chukwuemeka érkezett a pályára. A 39. percben a Gladbach már a második találatát ünnepelhette Ullrich révén, de a támadásépítés során Elvedi lesen volt, ráadásul Svenssonnal szemben is szabálytalankodott. A 2-0-s eredmény helyett két perccel később már 1-1 volt az állás: Chukwuemeka szerzett labdát a büntetőterület jobb oldalán, és csúsztatott egy passzt Groß-nak jobbra, aki alacsony ívelésével megtalálta Guirassyt, és a remek formában lévő csatár higgadtan fejezte be az akciót a büntetőpontról.

A Fekete-Sárgák ezután nagyobb önbizalommal játszották a játékukat, és a következő kísérletükkel, ami a negyedik volt a mérkőzésen már vezetést is szereztek: ismét Chukwuemeka szerzett labdát középen és tette tovább Groß-nak, aki kicsúsztatta azt Coutónak a jobb szélre. A brazil játékos szintén alacsony íveléssel tette tovább, ami hozzáért Adeyemihez, és visszapattant a büntetőterület szélére, ami az érkező Nmechának megfelelőnek bizonyult, és lapos lövésével megtalálta a bal alsó sarkot a 44. percben. És ez még nem a vége volt a pörgőssé váló finálénak az első félidőben. Négy perc volt a hosszabbítás, és Stöger másodpercekkel a vége előtt hibázott, amire Chukwuemeka lecsapott, a jobb oldalon előretört, továbbtette Guirassynak, és bár 10 méterről leadott lövését Omlin remekül védte, a kipattanóra Svensson fejjel lecsapott, a kapus pedig tehetetlennek bizonyult ebben a helyzetben. 3-1, előnnyel vonult a BVB pihenőre.

test

A második játékrész egy remek kontrával indult dortmundi részről, Adeyemi vezetésével, akii talán maga is megpróbálhatta volna befejezni az akciót ahelyett, hogy Guirassynak passzol – így viszont egy gladbachi védő közbe tudott avatkozni, szögletre mentett a 46. percben. A túloldalon a vendégek büntetőhöz jutottak a videóbíró révén – Nmecha találta el Kleindienst lábát, amit Siebert játékvezető visszanézett, és rámutatott a büntetőpontra. Az 56. percben ezzel nagy lehetőséghez jutott a Mönchengladbach, amit Stöger ki is használt, így 3-2-re módosult az állás.

A találat megtette hatását, a BVB már nem ugyanazzal a bátorsággal tört előre, helyette ellenfelüket próbálták meg távol tartani. A Gladbach támadó jelleggel cserélt, Fukuda révén újabb csatárt hozott fel. Kovac szintén cserélt ötöt, hogy friss játékosokkal őrizzék meg a keskeny előnyt a célegyenesig, és a szurkolók is végig támogatták a csapatot az úton, mely sikeresen záródott, amivel előrébb lépett a csapat a tabellán, és közel kerültek a nemzetközi indulást érő helyezések is.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Képek forrása: bvb.de