Kemény munkával, de magabiztosan győzte le 4-0-ra a BVB a Wolfsburgot

Ma estig biztosan a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyre ugrott előre! A Wolfsburg elleni 4-0-s sikerrel a BVB átugrotta a Lipcsét és a Freiburgot is a tabellán.

A Borussia már rendkívül korán nyomást gyakorolt, és ennek jutalmaként korai gólt is ünnepelhetett. Alig telt el 180 másodperc, mikor Süle jobbról bejátszotta a labdát középre, ahol Brandt próbálta meg levenni a játékszert, de nem tudta azt irányítani. Ennek eredményeképp a wolfsburgi védő, Vavro meglepődött, és a labda továbbhaladt a büntetőterület szélére, ahol Guirassy tisztán mehetett kapura. Ő párszor beleért, helyezkedett, majd laposan a jobb alsó sarokba lőtte 11 méterről, megszerezve ezzel a vezetést.

Ennek ellenére az első 15 percben a Wolfsburg sokkal aktívabb volt, a dortmundi védelem koncentrációja párszor alábbhagyott. A 10. percben Wimmer lőhetett kapura rendkívül éles szögből, majd Skov Olsen fejelhetett negyed óra játékot követően, de szélesnek bizonyult kísérlete, noha les miatt a találatot is visszavonták volna. A rendíthetetlen elkötelezettséggel játszó BVB a 20. perc környékén kezdte el visszanyerni a játék irányítását. A 23. percben Bensebaini egy hosszú labdával találta meg Brandtot, aki éles szögből lőtt kapura – a VfL kapusa, Grabara lábbal tudott menteni, és szögletre ment ki a labda.

test

A félidei 1-0-s vezetés nem volt érdemtelen, de a Wolfsburg részére otthagyta a lehetőséget, hogy visszajöjjön egy olyan mérkőzésen, melyet a Fekete-Sárgák mihamarabb le akartak zárni. Niko Kovac csapata túl keveset mutatott támadásban, és számos alkalommal hagyták, hogy visszaszorítsák őket. A második játékrészben Guirassy nevéhez fűződött az első kapuralövés, miután éles ívelést kapott Ryersontól az 53. percben. A Wolfsburg keményen védekezett, a Guirassy-Gittens-Brandt trió néha izoláltan maradt a pályán.

Az 59. percben azonban megtört a jég – Ryerson nyerte vissza a labdát a saját térfelén, és indított akciót. Brandt és Guirassy játszottak össze a jobb szélen, és előbbi ugratta ki Groß-t, aki három játékost is felülmúlt a büntetőterületnél, majd passzolt vissza középre, ahol Guirassy szerezte meg a pattanó labdát, és a kapu tetejébe bombázta, 2-0-ra módosítva ezzel az állást. Ez a gól extra önbizalmat adott a csapatnak, pontosan azt, amire szükségük volt.

Innentől ugyanis óramű pontossággal haladt minden tovább. 10 perccel a gól után Nmecha szerzett labdát, ami a harmadik találathoz vezetett: Bensebaini passzolt a csereként frissen beálló Adeyeminek, aki két védőt is átverve egy erőteljes lövést zúdított a kapura, ami a hálóban kötött ki. Ezúttal csak négy percet kellett várni a következő találatra: Bensebaini játszott meg ismét egy jó labdát balról Adeyeminek, aki Brandttal összejátszva szerzett újabb gólt balról, és a 82. percben Duranville is közel járt a találathoz, de Grabarát nem sikerült megvernie, így beállt a végeredmény, amivel jelenleg a negyedik helyre ugrott fel a csapat a tabellán.

Képek forrása: bvb.de