Kovac: “Ezért kell továbbra is rávilágítani újra és újra arra, hogy mit kell tennünk”


4-0-ra nyert a Wolfsburg ellen a Borussia, amivel ideiglenesen bár, de a negyedik helyre lépett fel a tabellán. A mérkőzés után többek között Kehl kiemelte, “óriási akaratot, elkötelezettséget” látott a csapaton. A mérkőzés reakciói következnek.

Sebastian Kehl: “Jól játszottunk, négy gólt szereztünk, szépítettünk a gólkülönbségünkön – úgy gondolom, a szurkolók hatalmas mosollyal az arcukon mentek ma haza. Rendkívül elégedettek lehetünk, különösen a második játékrésszel. Remek úton járunk, nagy lépéseket tettünk előre az elmúlt hetekben. Óriási akaratot látok, hatalmas elkötelezettség jellemzi a játékosokat, és ez a futásban is meglátszik, ismét hat kilométerrel többet teljesítettünk, mint az ellenfelünk. Ezen az úton szeretnénk folytatni. Jelenleg a negyedik helyen állunk, de a 34. játéknap végén is itt szeretnénk tartózkodni a tabellán.”

Niko Kovac: “Az első játékrész nem volt jó. Megszereztük ugyan a vezetést a harmadik percben, de utána semmi határozottságot nem mutattunk – lassan, körülményesen, a hibák megtorlása nélkül játszottunk. Folyamatosan középen próbáltuk átjátszani a labdát, de ott az ellenfél kemény diónak bizonyult. A második játékrészben ennek ellenkezőjét tettük, ezáltal helyzeteket teremtettünk, és gólokat is lőttünk. Sokkal több keménység, szenvedély szorult a játékba, és gyorsabban mozogtunk a labdával is. Többször futottunk be a védelem mögé, és ez volt a döntő faktor. A csapat most jó szinten áll, de mennünk kell tovább. Ma nyertünk, de ahogy mondtam, ez lehetett volna sokkal szorosabb is a végén. Ezért kell továbbra is rávilágítani újra és újra arra, hogy mit kell tennünk.”

test

Serhou Guirassy: “Fontos győzelem egy rendkívül fontos mérkőzésen. Úgy gondolom, hogy az eredmények rendkívül kedvezőek voltak ma a számunkra, ezért is volt ez a mérkőzés nagyon fontos. Tudjuk mind, hogy vállalnunk kell a felelősséget, és ma ezt meg is tettük. Az első játékrész nem sikerült túl jól, a másodikra viszont jelentősen feljavultunk. Remélem, hogy az idényt két győzelemmel fejezzük be a Leverkusen, majd otthon a Kiel ellen. Nem sérültem meg (rámutatva a bekötözött térdére), csak kaptam egy ütést rá, de semmi komoly, itt leszek a jövő héten.”

test

Gregor Kobel: “Szereztünk egy korai gólt, de utána túl passzívvá váltunk. A második játékrészben remekül teljesítettünk, nem sok teret hagytunk az ellenfelünknek. A szurkolók velünk voltak, és nagyon fontos, hogy mögöttünk álljanak. Az edzőnk remek munkát végez – rengeteg vár tőlünk az elejétől fogva, az edzéseken és a mérkőzéseken egyaránt. Ha a dolgok jól mennek, mindig felhívja a figyelmet a rosszul sikerült elemekre, és segít bennünket a fejlődésben minden egyes nap. Elmondható rólunk, hogy egyre komfortosabban érezzük magunkat a folyamatokkal, a játék egyre természetesebbé válik számunkra. Most van hátra két rendkívül fontos mérkőzés, amivel remek pozícióba tehetjük, illetve tarthatjuk magunkat.”

test

Pascal Gross: “Ha nem te vagy a leggyorsabb, akkor valahogy időt kell nyerned, és ezt gyakran alkalmazom, hogy métereket nyerjek magamnak, így tudok ívelni, passzolni, vagy épp lőni (ami a második gól előtt is történt). Hosszú idő óta először alulmúltuk a várakozásainkat, de rendkívül jó érzésekkel megyek most haza. Az elmúlt néhány hét rendkívül pozitív volt, és nemcsak az eredmények miatt. Stabilak vagyunk, veszélyesek tudunk lenni az ellenfélre. A Barcelona elleni idegenbeli mérkőzést leszámítva hetek óta jó szériát futunk, visszatértek az alapok. Mindenki megpróbál a védelem mögé jutni, és ez az ellenfél hátsó alakzatát mozgatja, ami területeket nyit meg, ezáltal az általunk képviselt minőség kihozható. Így tudtuk magunkat feltornázni, és az ellenfeleket nyomás alá helyezni. Megpróbálunk még hat pontot szerezni, utána meglátjuk, hol állunk. A Lipcse elleni mérkőzés után rendkívül messzi voltunk, most viszont olyan helyzetbe kerültünk, ahol a negyedik hely megszerzése lehetségessé vált.”

Képek forrása: bvb.de