Elégedett lehet az egy ponttal a BVB a Fluminense elleni 0-0-t követően

A Borussia Dortmund döntetlennel nyitott a klubvilágbajnokságon, miután 0-0-t játszott a brazi Fluminensével a MetLife Stadionban, New Jersey-ben.

A szokatlan kezdési időpontban sorra kerülő mérkőzésen a BVB rendre elkésett a párharcokban, aminek következtében Bensebaini már a második percben besárgult. Az első négy lövés, ami veszélytelen volt, mind a brazil együttestől érkezett, akik sokkal célirányosabban játszottak. A 21. percig kellett egészen várni, hogy az ellenfél kapuja veszélybe kerüljön, ekkor Adeyemi tört előre a bal szélen, de éles beíveléséről Guirassy kevéssel lemaradt. Fél óra játékot követően Brandt is lövésre vállalkozott, de Fabio hárította azt. A leszászló is emelkedett, de a döntés valószínűleg nem maradt volna érvényben egy VAR-ellenőrzés során. A túloldalon Martinelli került közel a gólhoz, de 18 méterről leadott lövése elkerülte a kaput.

A mérkőzés egyre érdekesebbé kezdett válni, és a Fluminense egyre bátrabb volt, diktálta az ütemet és a tempót. A BVB néha nyomás alá került, és nemigen tudta uralni a mérkőzést, miközben az ellenfél rendre tört előre célirányosan. Félidőben 0-0-val zárult a játékrész, és ez dortmundi szemszögből bizonyult szerencsésnek.

Inline Image

A második félidő elején Kobel összeakadt Everaldóval, aki nem tudott időben fékezni a saját kapujától induló támadás végén. Két ápolási szünetet követően a svájci hálóőr végül tudta folytatni a játékot. A brazilok továbbra is előretörtek és nyomást gyakoroltak, és négy játékos is rendre egy az egy elleni párharcot kényszerített ki a Fekete-Sárgákból. Közel egy óra játékot követően a Fluminense újabb remek lehetőséget hagyott ki egy kontra során, amire Kovac reagált, és Nmecha, valamint Bellingham folytatta a játékot Groß és Adeyemi helyén. Sabitzer került középre, míg a két friss játékos társult mellé.

Brandt első félidei kísérlete után Sabitzer 65. perces próbálkozása volt az újabb dortmundi részről, a túloldalon pedig Kobel tett sokat azért, hogy csapata ne kerüljön hátrányba. Egy brazil szögletet kevésbé sikerült megfelelően tisztázni, és előbb Everaldo lőtt rejtekből 17 méterről, majd Nonato tűzte rá újból a 69. percben. A Fluminense volt továbbra is a jobb csapat, és újabb cserék érkeztek dortmundi részről, hogy felpörgessék a saját játékukat: beállt Gittens és Chukwuemeka, lejött Sabitzer és Brandt az utolsó 15 percre, de így sem sikerült a mérkőzés képén fordítani, így összességében szerencsésen szerzett egy pontot a BVB még úgy is, hogy a hosszabbításban Süle még tesztelte Fabiót egy lövéssel, de gól abból sem született.

Képek forrása: bvb.de

A mérkőzés videós összefoglalója: