Kovac: Pontot szereztünk, ami a minimum volt abból, amit szerettünk volna

A vezetőedző, Niko Kovac, valamint két játékos, Niklas Süle és Gregor Kobel értékelt a FIFA Klubvilágbajnokságon való nyitómérkőzést követően.

Niko Kovac: “Együtt kell élnünk ezzel – és együtt is tudunk élni ezzel. Egyértelműen nem ez volt a legjobb játékunk, de ez első mérkőzésnek elfogadható volt. Mi, európiaiak úgy gondoljuk, hogy a futball nálunk az igazi, de Dél-Amerikában is rendkívül jó meccseket játszanak. Arra is emlékezzünk, hogy legutóbb május 17-én játszottunk, ma pedig június 17-e van – egy egész hónap telt el úgy, hogy alig voltunk együtt. A brazilok a szezon közepén járnak, és csak nemrég voltak szüneten, ők teljesen más ritmusban vannak, mint mi. Ezt mindet figyelembe kell venni az értékelésnél is. Pontot szereztünk, ami a minimum volt abból, amit szerettünk volna. A cél az, hogy a következő két mérkőzésen bebiztosítsuk az első, vagy második helyet.”

Niklas Süle: “Gyengék voltunk a labdával, sokkal többet akartunk nyújtani. Nem lehet mentséget keresni a körülményekben sem. Mindenki várta ezt a kihívást itt. Az elmúlt hónapokban megmutattuk, hogy képesek vagyunk jobban is játszani, és most sokkal többet kell nyújtanunk az elkövetkező napokban, hogy a második mérkőzésen már jobban teljesíthessünk.”

Inline Image

Gregor Kobel: “Meg kell nyernünk a következő két meccsünket. A mai teljesítményünk után arra kell törekednünk, hogy felfedezzük újra azt a formát, ami az előző Bundesliga-idény végén rendkívül erőssé tett minket. Most újra készen kell állnunk, és hozzá kell szoknunk az időzónához is. Ha ez meglesz, akkor biztos vagyok benne, hogy jól fogunk tudni teljesíteni a következő mérkőzéseken.”

Képek forrása: bvb.de