Bejutott a Borussia Dortmund a legjobb 16 közé a FIFA Klubvilágbajnokságon. Szoros eredménnyel ugyan, de megérdemelten győzték le a dél-koreai Ulsan HD csapatát 1-0-ra a csoportkör zárómérkőzésén Cincinnatiban.
A kezdőrúgás pillanatában a hőmérő 37 fokot mutatott a stadionban. A magas hőfok ellenére a Borussia uralni kezdte a mérkőzést, és már két perc játékot követően megvolt az első helyzetük: Adeyemi passzolt Svenssonnak, aki balról tette be a labdát középre Guirassynak, ám a csatár lövésre szélesre sikeredett, elkerülte a kapu bal felső sarkát. 13 perccel később Ryerson regisztrálta a csapat második komolyabb lövését, de a Fekete-Sárgák nehezen találtak réseket az ázsiai klub védelmi vonalában. A 19. percben Guirassy így is tesztelni tudta a hálóőrt egy szólóakciót követően, és két perccel később Adeyemi is próbálkozott: ez volt a csapat hetedik lövése, de tiszta helyzetet nem tudott addig kiharcolni a csapat.
A 10. és 11. lövés már ígéretesebb volt: Guirassy késztette védésre a kapust a 27. percben, majd egy percre rá Bellingham ért oda Adeyemi ívelésére, de lövése szélesre siekredett. Nem sokkal később szintén jó helyzetbe került, de meg tudták őt az utolsó pillanatban még állítani. A 36. perc már elhozta a megérdemelt áttörést: Couto szerzett labdát a jobb szélen, és játszotta előre Bellinghamnek, aki továbbtette Svensson elé – ő pedig habozás nélkül lőtt, kilőve az alsó sarkot, megszerezve ezzel a vezetést. Nem sokkal később Nmecha is közel járt a találathoz, de elrontotta közelről akcióját.
A 40. percben az Ulsan hálóőre, Hyeon-Woo Jo, aki a 2018-as világbajnokságon is játszott ismét hatalmas mentést mutatott be, ezúttal Groß-szal szemben, aki hat méterről kísérletezhetett. A kapus az egész félidőben domináns szerepet játszott abban, hogy ekkora legyen csak a különbség, és a félidő hosszabbításában is szükség volt kvalitásaira, ugyanis Guirassy öt méterről történő fejesét is meg tudta állítani.
A második játékrész egy újdonságot már hozott: Kobelnek először kellett közbeavatkoznia a mérkőzésen, erre a 47. percig kellett “várnia”. A második játékrészre a védők előtte már nem játszottak ugyanakkora koncentrációval és elköteleződéssel, mint előtte. Az első komolyabb dortmundi helyzetre a 67. percben került sor, a csereként beálló Duranville találta el az oldalhálót. A belga játékos még az 58. percben állt be Beierrel és Brandttal együtt. Az utolsó 15 percre is cserélt Niko Kovac, akkor Chukwuemeka és Reyna állt be, és a mérkőzés nyíltabbá vált, az Ulsan már meg tudta vetni lábát, és magasabban nyomtak a második játékrészben.
Ennek ellenére a 83. percben közel járt a Dortmund ahhoz, hogy megnövelje előnyét: Duranville és Beier vezetett ígéretes támadást, és az őrizetlenül maradt Coutót is bevonták, aki lőtt, de a kapus ismét hatalmas védést tudott bemutatni. A mérkőzés eredménye nem változott, a négy perc hosszabbítás sem billentette a mérleget egyik irányba sem, így csoportelsőként zárt a Dortmund a klubvilágbajnokságon, a legjobb 16 között pedig a mexikói Monterrey együttese vár majd rájuk.
Képek forrása: bvb.de
A mérkőzés videós összefoglalója: