A Borussia Dortmund győzelme a CF Monterrey ellen azt jelenti, hogy bejutott a csapat a legjobb 8 közé a klubvilágbajnokságon, ahol a Real Madrid vár rájuk a MetLife Stadionban szombat este. A mérkőzés kapcsán az újságírók Karim Adeyemit interjúvolták meg Fort Lauderdale-ben. A BVB támadója az ellenfélről, a szurkolókról, illetve Niko Kovacról is beszélt a médiának.
Karim Adeyemi a Real Madrid elleni negyeddöntőről:
„Az egyértelmű célunk az, hogy megnyerjük a mérkőzést. Ha úgy kezdünk, mint ahogy a legutolsó meccsünkön tettük, akkor a Realnak nagyon nehéz dolga lesz. Tudjuk természetesen azt is, hogy milyen minőséget képvisel az ellenfelünk, és ezt is számításba kell vegyük. Azt is tudjuk viszont, hogy mi mire vagyunk képesek, és hogy nem kell szégyellősködjünk. Örömmel tölt el minket az, hogy ilyen erős ellenfél ellen játszhatunk, és végső soron ismét bele fogunk adni mindent, és megpróbálunk győzni.”
… a MetLife Stadionban tapasztalható állapotokról:
„Úgy gondoljuk, hogy az időjárás nagy hatást gyakorolhat a pályára – reméljük, hogy a gyepet locsolják, és nem lesz száraz. Mikor a Fluminense ellen játszottunk ebben a stadionban, akkor a fű kissé egyenetlen volt, de nem keresünk kifogásokat. Futballozunk, és szeretnénk természetesen győztesekként távozni a pályáról.”
… a Real Madrid szurkolókról, akik várhatóan a többséget teszik majd ki szombaton:
„Örömmel töltene el, ha jobban megtelne a stadion, mint a csoportmérkőzések alatt. Függetlenül attól, hogy ki lesz ott, a fő az, hogy jó hangulat teremtődjön a stadionban, elvégre ezért szeretjük a futballt. Nem csak azért játszunk, hogy pénzt keressünk, hanem azért is, hogy legyen egy kiváló légkör, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat, illetve elszomorítsuk az ellenfél táborát. Ezért futballozunk, ezért élünk.”
… a Klubvilágbajnokságon egy ismerős ellenfélre való készülésről:
„A Real Madrid más volt Carlo Ancelotti irányítása alatt. Xabi Alonsónak először bizonyítania kell a csapatnak edzőként, és úgy vélem, a játékosok is szeretnének neki bizonyítani, éppen ezért egy teljesen más Real Madriddal fogunk szerintem találkozni, mint amit ismerünk. Tudjuk, hogy milyen kvalitásokkal bírnak, illetve azt is, hogy Xabi milyen típusú edző. Nem lesz egyszerű a dolgunk, de ha mindent beleadunk, és jó napot fogunk ki, akkor megnyerjük a találkozót. A legjobb nyolc közé jutottunk, és természetesen tovább szeretnénk innen jutni.”
… Niko Kovacról, illetve arról, hogy miként készíti fel csapatát a következő megmérettetésre:
„Úgy gondolom, hogy teljesen hű maradt a rutinjához, nem számít, hogy kieséses mérkőzésről, vagy egy Bundesliga-bajnokiról beszélünk. Ő 100%-os teljesítményt szeretne tőlünk látni. Számunkra fontos, hogy az alapok rendben legyenek, és ha az teljesül, akkor rengeteg olyan kvalitás van ebben a csapatban, ami bármelyik csapat ellen győzelmet eredményezhet. Megmutattuk ezt ezen a tornán, de a Bajnokok Ligájában, illetve a Bundesligában is. Meg kell ezt mutassuk minden héten, és akkor elmondhatjuk, hogy vagyunk olyan jók, hogy képesek vagyunk győzni bármikor. Az edző mindig rendkívül higgadtan és tényszerűen mondja el nekünk, hogy mit vár tőlünk, és ezt próbáljuk is a gyakorlatba ültetni. Ahogy mondtam, a legfontosabb dolog az az, hogy az alapok rendben legyenek, utána nem igazán tud minket senki sem megállítani.”
Képek forrása: bvb.de