Berlini vendégek érkeznek a hazai nyitányra

Vasárnap délután fél hatkor a Signal Iduna Park is megnyitja kapuit a Bundesliga 2025/2026-os idényének, ahová ezúttal az Union Berlin látogat.

Ez az idény is nyögvenyelősen kezdődött a Borussia Dortmund számára, hiszen Niko Kovac együttese az Essen ellen nagyon megszenvedett a kupatovábbjutásért, egy héttel ezelőtt pedig a bajnoki rajton sikerült kétgólos előnyt leadni percek alatt a St. Pauli otthonában.

Vasárnap délután az Union Berlin látogat a Ruhr-vidékre, se amikor legutóbb így tettek, nagyon nagy veréssel távoztak: a két csapat februári mérkőzését 6-0-ra nyerte meg a BVB.

“Egyértelmű, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz”

– fogalmazott Kovac, aki azt is hozzátette, bár nem lesz könnyű, mindenképpen szeretnék megnyerni az első hazai bajnokit.

Az Union a Borussiával ellentétben győzelemmel startolt a bajnokságban, a kupagyőztes Stuttgartot sikerült 2-1-re legyőzniük.

A BVB trénere pontosan tudja mi szükséges ahhoz, hogy vasárnap délután ismét győzelemnek örülhessen a publikum a berliniek ellen.

“Biztos nagyon fizikális játékot fognak játszani, ezért különösen fontos lesz, hogy tartsuk az előre meghatározott pozíciókat. Hamburgban három csodálatos gólt szereztünk, még ha nem is játszottuk a legjobb mérkőzésünket, de fizikálisabbnak kell lennünk, hogy ne kapjunk olyan gólokat mint a St. Pauli ellen”

– vélekedett Kovac.

A héten az eddigi meglehetősen lapos átigazolási időszak is felpezsdült Dortmundban, sikerült megállapodni a Chelsea-vel Chukwuemeka végleges szerződtetéséről, továbbá Londonból érkezett kölcsönbe Anselmino is. Rá nagy szüksége lehet a csapatnak, hiszen Filippo Mané múlt heti piros lapjának köszönhetően biztosan kihagyja a vasárnapi meccset és továbbra sem áll rendelkezésre Schlotterbeck, Süle, Can és Duranville sem.

“Anselmino egy nagyon intelligens, párharcerős, agresszív és kitartó futballista. Egészen biztos vagyok benne, hogy már a kezdetektől fogva nagy segítségünkre lesz”

– fogalmazott a BVB trénere. A vasárnapi lesz a két csapat 15. összecsapása, eddig a Bundesligában 12, a kupában pedig 2 alkalommal találkoztak a felek.

A Borussia mind a hat eddigi Union elleni hazai mérkőzésén győztesen hagyta el a pályát, ezeken a meccseken összesen 22 találatot szerzett.

A következő felvonás vasárnap délután 17:30-kor kezdődik a Signal Iduna Parkban.