A sportigazgató Sebastian Kehl, a vezetőedző Niko Kovac, a duplázó Felix Nmecha és az első gólját megszerző Fábio Silva nyilatkozott a Köbenhavn elleni 4-2-es sikert követően. A mérkőzés reakciói következnek.
Sebastian Kehl: “Volt egy pár dolog, amiben nem voltunk jók az első félidőben. Ez szintén az igazság része, de végső soron ez még mindig a Bajnokok Ligája. Forró volt a hangulat, és a csapat is hitt magában, különösképp akkor, mikor kiegyenlítették az állást. Ez egy olyan időszak, amit túl kell élni. A második játékrészben rendkívül magabiztosan és tisztán játszottunk, így örülünk a győzelemnek. Jó pozícióban vagyunk – hét pontunk van, és négy gólt szereztünk ismét. Felix Nmecha remek mérkőzést játszott, két gólt is szerzett és megérdemelten let a mérkőzés embere. Fábio Silva hihetetlen energiákat hoz a csapatba minden mérkőzésen, amikor beáll. Megjutalmazta magát azzal, hogy gólt tudott szerezni – ez egy csatár számára hatalmas eredményt ér.”
Niko Kovac: “Ki kellett ismerjük az ellenfelünket. Az első félidőben túl lassúak voltunk, túl körülményesen próbáltuk megjátszani a labdákat. Az egész folyamat túl lassúnak bizonyult. Megvolt bennünk a kellő minőség ahhoz, hogy reagálni tudjunk a félidőben. A srácok a gyakoroltakat a pályára vitték, és megérdemelten tudtunk győzni. Néha szükség van az olyan helyzetekre, mint amilyen a büntető volt, hogy újult erőre kapjunk. Ezután viszont látható volt, hogy olyan jó játékosaink vannak, akik a kis helyzetekből is nagy dolgokat tudnak alkotni. Rendkívül örülük Felixnek, aki karrierje első dupláját jegyezte ma. A csapat remekül teljesített a második félidőben. Külön ki kell emeljem Jobe-ot is, aki szintén remek mérkőzést zárt ma.”
Fábio Silva: “A csapattársaim és mindenki, aki dolgozott velem a sérülésem óta rengeteget segített. Most újra 100%-os formában érzem magam, és köszönöm mindenkinek, aki segített az úton. Köszönöm az edzőmnek is a lehetőséget. Mindig próbálom az energiáimat felhasználni, és segíteni a társaimat helyzetek teremtésében. Nagyon örülök a találatomnak is.”
Felix Nmecha: “Jól mennek most a dolgaim a gólok terén. Elégedettek lehetünk, de tudjuk azt is, hogy sok dologban kell még fejlődnünk. Fontos volt ez a győzelem a számunkra, és erre építenünk kell, bízunk benne, hogy egyre jobban fogunk tudni teljesíteni.”
Képek forrása: bvb.de


