Lövési rekordot döntve vívta ki a győzelmet a BVB

A BVB 64%-ban birtokolta a labdát, és bár kései góllal, de megérdemelten győzött az 1. FC Köln ellen. A vendégek keményen küzdöttek, párharcaik 56%-át megnyerték, de képtelenek voltak a 35. percig kialakítani helyzetet. A mérkőzés érdekességei következnek.

Új szezonrekord: A BVB a ligában szezonrekordot állított be, 30-szor lőtt a találkozón – a 29. kísérlet kötött ki a hálóban, ami 1-0-s vezetést eredményezett.

Védőtorony: A Köln hálóőre, Marvin Schwäbe sokáig őrizte kapott gól nélkül a kaput, tíz védést is bemutatva (Gregor Kobelt csak egyszer dolgoztatták meg), ami jelenlegi szezonrekord a ligában. A mérkőzés végére azonban hiába volt a küzdelem, Schwäbe immáron hatodik Bundesliga-mérkőzésén kapott gólt a BVB-tól.

Hazai széria: A BVB tíz mérkőzés óta veretlen hazai pályán minden sorozatot figyelembe véve – a mérleg kilenc győzelem, és egy döntetlen.

Meccsgyőztes: Maximilian Beier idei második gólját szerezte, ami győzelmet is ért. Korábban a harmadik játéknapon, a Heidenheim elleni 2-0-s győzelem során talált be.

Gólszéria: A BVB a tavalyi szezonig is visszanyúlóan zsinórban 15 bajnokiján talált be. Legutóbb március 15-én, a Lipcse elleni 2-0-s vereség során nem tudták bevenni az ellenfél hálóját.

Felix Nmecha führt den Ball.

Mérföldkő: Felix Nmecha 100. alkalommal lépett pályára a Bundesligában – 54 mérkőzést a Dortmund, 46 mérkőzést a Wolfsburg színeiben teljesített.

Kedvenc vendégek: A Köln a legutóbbi 25 dortmundi látogatásából csupán egyet nyert meg az elmúlt 34 évben: 2020 novemberében 2-1-re győztek a Signal Iduna Parkban.

Képek forrása: bvb.de