A Villarreal elleni 4-0-s sikert követően Sebastian Kehl, Nico Schlotterbeck, Daniel Svensson, Julian Brandt és Serhou Guirassy osztották meg gondolataikat a médiával.
Sebastian Kehl: “Négy gólt szereztünk, és végre nem kaptunk egyet sem – ez volt az egyik célunk a Bajnokok Ligájában. Ezt ma elértük, így boldogan megyünk haza. Láthatuk, hogy a gólkülönbség hatalmas szerepet játszhat a sorozat ezen szakaszában, így jó, hogy hajtottunk a negyedik gólért is a végén. Az első félidő után, ahol voltunk fent is, lent is, képesek voltunk a megfelelő irányba tolni a talákozót. A piros lap természetesen nagy hatással bírt, hiszen utána még többet tudtuk birtokolni a labdát, és képesek voltunk a dominanciánkra építeni. Rengeteg mérkőzés vár még ránk a következő napokban, hetekben, így szeretnénk forgatni is a keretet, és ezért fontos, hogy mennyire mély egy csapat kispadja. Amíg nem sérül meg senki, addig egyértelműen ki tudjuk ezt előnyként használni.”
Nico Schlotterbeck: “A piros lap jót tett nekünk. Ezúttal jobban tértünk vissza a szünetről, nem úgy, mint a Stuttgart ellen. Összességében alig hagytunk nekik bármi lehetőséget, leszámítva egy-két esetet az első félidőben. A második játékrész különösen jó volt – pont olyan, mint amilyet megálmodtunk. Serhou-nak nem volt egy könnyű időszaka mostanában, de az edző továbbra is bízott benne, illetve mi is. Ezután, hogy úgy mondjam, egy szimpla gól nagy terheket vett le a válláról. Csatárként mindig ott kell lenned a megfelelő helyen, és neki ehhez különleges érzéke van, ezt ma is bizonyította. 16 vagy 17 pontra lesz szükségünk (ahhoz, hogy egyenes ágon továbbjuthasson a csapat – a szerk.). Három mérkőzés maradt, ebből kettőt otthon játszunk. Úgy hiszem, ha mindkettőt megnyerjünk otthon, akkor továbbjutunk. Most újra négy gólt szereztünk, és a gólkülönbség szintén fontos tényező tud lenni a végén. Most újra kapott gól nélkül zártunk, ami egy újabb indok, hogy miért volt sikeres a napunk. Most megyek a medencébe, kerékpározom kicsit, utána indulok haza, mivel stresszes a menetrend.”
Daniel Svensson: “Úgy terveztük, hogy hatalmas energiával vágunk neki a mérkőzésnek, ennek ellenére így is kemény első félidőnk volt, de utána fokoztuk is a nyomást. A második játékrészben kissé szerencsések voltunk a büntetővel és a piros lappal, de összességében jó teljesítményt nyújtottunk. Mindig jó érzés gólt is szerezni.”
Julian Brandt: “Ha négy gólt szerzünk, és 4-0-ra nyerünk, az egy jó jel. Egészen jól védekeztünk az első félidőben, és egészen jól kontrolláltuk a mérkőzést is, noha kissé beragadtunk. Serhou találata éppen a félidő vége előtt vot a katalizátor, a második játékrészben még jobban nyomást szerettünk volna gyakorolni. A büntető, valamint a kiállítás megnyitotta ehhez az utat számunkra. A tavalyi évből megtanultuk, hogy a gólkülönbség fontos lehet. Négy gól és három pont nagyon jól jött a számunkra.”
Serhou Guirassy: “Ez egy fontos győelem volt egy erős Villarreal ellen. Nagyon örülünk ennek az eredménynek, mivel fontos volt, hogy győzzünk a City elleni vereség után. A Villarreal egy erős csapat, és néhány szituáció a mi javunkra kedvezett, és elégedettek voltunk ma. Mindig jó érzés gólt szerezni, és örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak, hiszen nem mindig lehet betalálni. Továbbra is keményen kell dolgoznunk.”
Képek forrása: bvb.de


