Ugyan a hétközi Bajnokok Ligája-találkozó bosszantóan zárult, a Lipcse péntek esti vereségével a bajnokságban megnyílt az út a dobogó második foka felé.
Nagy lépést tehetett volna hét közben a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligája legjobb nyolc közé jutásáért, de a Bodo elleni mérkőzés cseppet sem a BVB szájíze szerint alakult.
A gárda ugyan dominált és a norvégok gyakorlatilag kétszer jutottak el Kobel kapujáig, ez viszont pont elég volt nekik egy 2-2-es döntetlenre és egy pontra.
A Bundesligában viszont az Union Berlin megnyitotta az utat a Borussiának a második hely felé, hiszen a fővárosiak 3-1-re legyőzték a forduló nyitómeccsén a sárga-feketéket egy ponttal megelőző RB Leipziget.
A vasárnapi ellenfél az a Freiburg lesz, amely szintén érdekelt volt hét közben az európai kupaporondon, ráadásul csütörtökön léptek pályára a Salzburg ellen, így egy nappal kevesebbet is pihenhettek.
“Reagálnunk kell a hétközi mérkőzésre, ahogy ez sikerült a kupakudarc után is. Ezt várom el a csapattól”
– szögezte le Niko Kovac vezetőedző a szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
A Borussia az elmúlt hetekben jól szerepel a bajnokságban, zsinórban hat találkozón sikerült veretlennek maradnia, két döntetlen mellett négy győzelemmel hozta le ezt a szakaszt, ráadásul sikerült két rangadót is megnyerni a Leverkusen és a Hoffenheim ellen.
A Freiburg sincs rossz formában, ugyanakkor a Bayern és Leverkusen elleni meccseken a papírformának megfelelően vereséget szenvedett, ami pedig különösen fájó lehet a hazaiak számára, az a Heidenheim elleni zakó.
A bresgaui alakulat jelenleg 16 pontjával a forduló előtt a tabella kilencedik helyét foglalta el. Julian Schuster csapata hat ponttal van lemaradva az európai kupaindulást érő helyektől és öttel van a kiesési vonal fölött.
“Egy olyan ellenfélre számítunk vasárnap, amely nagyon veszélyes a rögzített helyzetekből”
– fogalmazott a Borussia vezetőedzője, állítását pedig a tények is alátámasztják: a Freiburg eddig megszerzett 20 találatának a felét pontrúgás után szerezte.
“Rendkívül óvatosnak kell lennünk, ugyanakkor meg akarjuk nyerni a következő két mérkőzésünket és két győzelemmel akarjuk lezárni a 2025-ös esztendőt”
– húzta alá Kovac.
Ami az orvosi szobát illeti, Marcel Sabitzer izomsérülés miatt hagyta ki a hétközi BL-meccset, Waldemar Anton és Aaron Anselmino pedig a Bodo elleni találkozón szenvedett sérülést és egyelőre kérdéses mindannyiuk játéka.
A Freibug-Dortmund mérkőzést vasárnap 15:30-tól rendezik.


