117. alkalommal, és nyolc év után először újra hazai pályán csap össze a HSV-vel a Dortmund

Szombat kora este a Borussia Dortmund a Hamburger SV csapatát fogadja, amire legutóbb nyolc éve volt példa. A két csapat a 117. hivatalos összecsapására készül egymás ellen.

A második helyezett csapat fogadja a tizenegyedik helyen álló együttest. A BVB kilenc ponttal van elmaradva a listavezető Bayern Münchentől, de nyolc ponttal vezet a harmadik helyezett TSG Hoffenheim előtt. A HSV hat pontra tartózkodik jelenleg a kiesési zóna playoffot érő helyezésétől.

Az idei kiírásban egyetlen csapat sem vesztett kevesebbszer hazai pályán a BVB-nál, akikhez hasonlóan az FC Bayern és a VfB Stuttgart is csak egy-egy vereséget számlál. Idegenben a HSV tíz pontot szerzett eddig a harminc pontjából, ami a 13. legjobb forma az idegenbeli tabellán, nyolc pont viszont az elmúlt négy idegenbeli túrájukon született, ahol veretlenek maradtak (0-0 a St. Pauli ellen, 2-0 a Heidenheim, 1-1 a Mainz és 2-1 a Wolfsburg otthonában).

A HSV elleni legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén a BVB a megszerezhető 18 pontból 16-ot gyűjtött be, és az elmúlt összecsapásaikon mutatott formájuknak köszönhetően a párharcban némi előnyre tettek szert: 38 győzelem és 36 vereség mellett 29 döntetlen a mérleg abban a párharcban, ami sokáig a legtöbb gólt hozó párosításnak számított a bajnokságban. Az eddigi 103 bajnoki összecsapáson ugyanis 365 gól született, 185-180 arányban a BVB javára. A legutóbbi hat összecsapásukon azonban a HSV mindösszesen három gólig jutott csak el, és a Borussia a legutóbbi három hazai összecsapást egyaránt kapott gól nélkül nyerte meg ellenük (2-0, 3-0, 3-0). A HSV legutóbb több, mint tíz éve nyert a BVB ellen – 2015-ben 3-1-gyel tartották otthon a három pontot Lasogga és Holtby találataival, ami mellé Hummels öngóllal szállt be – dortmundi oldalról pedig Aubameyang volt eredményes.

Inline Image

22 pontjával a BVB szerezte a legtöbb egységet eddig a szezon második felében a bajnokságban. A Fekete-Sárgák 26 mérkőzés után két vereségnél tartanak – ennél kevesebb vereséget még sosem tudtak felmutatni egy szezon ezen szakaszában. A HSV ellen is tartanák ezt a formát, ám az erősségükre ügyelniük kell, ugyanis a vendégek rendkívül gyorsan tudnak váltani a saját térfelükről indulva – kontrából tíz alkalommal is betaláltak, ami mennyiséggel csak a Bayern München vetekszik a ligában. A Hamburg eddigi 29 góljából 13-at 15 perccel a félidő vége előtt, vagy a félidő kezdete után tudott szerezni.

Az első párharcukat idén a BVB dominálta, ám az első félidő legnagyobb pillanata a dortmundi térfélen történt, mikor a 39. percben Nicolas Capaldo fejese a kapufát találta el. Carney Chukwuemeka szerzett végül vezetést a Borussiának a 64. percben, de a hosszabbításba Ransford Königsdörffer egyenlíteni tudott, amivel beállt a végeredmény.

A Dortmund legnagyobb arányú győzelmét az 1966/67-es idényben aratta a hamburgiak ellen, akkor 7-0-ra tudtak győzni a 32. játéknapon. Lothar Emmerich és Reinhold Wosab dupláztak, Wolfgang Paul, Gerd Peehs és Gerd Cyliax pedig szintén feliratkoztak a lőlapra azon a mérkőzésen. 1967. május 20-án szenvedte el ezen vereségét a HSV, ami a hatodik legsúlyosabb a Bundesliga-történetükben.

A Dortmund ismét hazai pályán játszik – a múlt héten 2-0-ra győztek az Augsburg ellen, és formájára építene a csapat a Hamburg ellen is a Bundesliga 27. játéknapján. A Dortmund ezen a mérkőzésen megszerezte 58. pontját is, ami már most több eggyel, mint amennyit tavaly az idény végére tudtak megszerezni. Noha a harmadik helyezettel szemben nyolc pont az előny, a Dortmund trénere, Niko Kovac kijelentette: “Még nem értünk el semmit. Ugyan már most több pontunk van, mint tavaly az idény végén volt, de még mindig vár ránk néhány nehéz mérkőzés a közvetlen riválisaink ellen. Nem szabad hátratett kézzel ücsörögnünk.”

Az Augsburg elleni mérkőzést úgy ítélte meg, hogy csapata “remekül teljesített mind védekezésben, mind támadásban, és sok helyzetet teremtett meg.” Hozzátette: “Jó irányba mozdultunk el, és ezt a HSV ellen is meg kell mutatnunk. Szeretnénk folyamatosan fejlődni a hátralévő nyolc mérkőzésen is”. Jól is mutat, hogy a csapat csupán két mérkőzést veszített el a bajnokságban (mindkettőt a Bayern ellen), és soha nem volt még ilyen kevés vereségük a szezon ezen szakaszában. 22 megszerzett pontjával a második féléves tabellát vezeti a BVB a München (20) és a Stuttgart (18) előtt.

Játékosfronton álltak be változások: Daniel Svenssont le kellett cserélni sérülés miatt az Augsburg ellen, de csütörtökön már a csapattal edzett, és hétvégére is opció lehet. Filippo Mane továbbra is egyéni edzésmunkát végez, azonban Kovac elmondása alapján hamarosan visszatérhet a keretbe. A három ifjúsági játékos, Mathis Albert, Samuele Inacio és Almugera Kabar a Premier League Nemzetközi Kupában vettek részt szerdán Angliában, és bejutottak az elődöntőbe, így pénteken tértek csak vissza az első csapat edzésére.

Jelen vendégünk a tabella 11. helyéről indulva érkezik hozzánk, és az előző hétvégén otthon döntetlent értek el az 1. FC Köln ellen. A szezon második felében a hamburgiak azonban idegenben erősebbnek bizonyultak eddig, mint otthon, a Volksparkban. A HSV az egyetlen csapat a BVB és a Bayern mellett, akik a második félévben veretlenek maradtak idegenben eddig, legutóbb a Wolfsburg otthonából tudták elhozni a három pontot egy 2-1-es sikerrel. Kovac, aki maga is játszott a Hamburgban 1999 és 2001 között, az ellenfél kapcsán elmondta: “El vagyok ragadtatva attól, ahogy a HSV teljesít az első Bundesliga-szezonjában a visszatérése óta. Merlin és csapata a játékosokkal együtt remek munkát végez eddig. Egy rendkívül intenzív mérkőzésre számítok ismét. A HSV több, mint valószínű, hogy mélyen fog védekezni, csakúgy, mint az első párharc során, és megpróbál kontrákkal meglepni minket. Számunkra az a fő, hogy ugyanolyan koncentrációval menjünk bele a mérkőzésbe, mint az Augsburg ellen.”

Február végén Emre Can keresztszalag-szakadást szenvedett a Bayern München elleni mérkőzésen, és ezen a héten átesett a műtéten is. A hátvéd most visszatért Dortmundba, és Kovac kiemelte: “Emre a rehabilitációját nálunk fogja végezni, mivel profi stábunk van, akik tudnak neki segíteni. A következő héttől minden nap az edzőközpontban lesz, így meg fogja tudni kapni a szükséges kezeléseket.”

A kapitány távollétében is adott a feladat: holnap este a Dortmund újabb három pont megszerzéséért fog harcba szállni.

Képek forrása: bvb.de