0-2-ről 3-2-re: a BVB felemésztette a Hamburgot a második félidőben

A Borussia Dortmund úgy vág neki a válogatott szünetnek, hogy megszületett zsinórban a harmadik győzelme is. A Bundesliga 27. játéknapján a BVB egy rendkívül látványos 3-2-es győzelemmel múlta felül a Hamburger SV együttesét, akik 0-2-re vezettek a félidőben a tradicionális párharcban. A győzelem, ami Guirassy találatának és Bensebaini két büntetőjének nagyban köszönhető, megerősítette a csapat helyét a tabellán.

A Borussia ismét 3-3-2-2-es felállással nyitott, és meg is volt a lehetősége egy korai előnyszerzésre, mikor Maxi Beier labdát szerzett Nicolai Rembergtől a 7. percben. A támadó Luka Vuskovicot is legyűrte, majd csak Daniel Heuer Fernandes maradt szembe vele, de a kapus lábbal egy erős mentést bemutatva hárítani tudott. A BVB rendre nyomás alá helyezte a HSV-t “kontrollált támadójátékkal”, de vagy az erő, vagy a kreativitás hiányzott ahhoz, hogy további helyzeteket teremtsenek. És a 19. percben fordult a kocka: Daniel Svensson tévesztette el a labdát, miután az Ransford Königsdörfferen megpattant. William Mikelbrencis sprintelt előre a jobb szélen a büntetőterületen belülre, majd tette tovább Philip Otelének, aki betalált, így a vendégek szereztek vezetést.

Nem sokkal később Felix Nmecha mutatott be egy bátor szerelést, hogy hárítsa a HSV egyik kontráját (22′), majd Gregor Kobel védett Königsdörfferrel szemben (24), és bár a labda az ezt követő szögletből ismét a hálóban kötött ki, a befújt les megmentette a Dortmundot a kétgólos hátránytól. Ennek ellenére a második találat mégis megérkezett Albert Lokonga révén, miután a Dortmund kétszer is labdát vesztett a támadásépítése során. Másodpercekkel előtte még Nico Schlotterbeck járt közel az egyenlítéshez, de fejese a kapufát találta el… a 45. percben büntetőhöz jutott viszont a Dortmund, miután Omari szabálytalankodott Beierrel szemben, de a labda mögé álló Nmecha hibázott, és a szélesen a bal kapufa mellett lőtte el a játékszert.

Inline Image

A második játékrész két cserével indult – Serhou Guirassy és Ramy Bensebaini érkeztek Adeyemi és Reggiani helyére, és egy remek megmozdulást követően Nmecha találta magát szemben egyedül a kapussal. A HSV hálóőre ekkor már a földön feküdt, de még így is ujjheggyel menteni tudott, második briliáns mentése ismét megakadályozta a dortmundi gólszerzést, ezúttal a 49. percben.

Inline Image

Erre a félidőre a BVB “beköltözött” a hamburgi térfélre, és az 55. percben Nmecha ráívelt a kapura, de kísérlete szélesre sikeredett. A Dortmund újabb két cserével fokozta a tűzerőt – Fábio Silva és Carney Chukwuemeka érkeztek Svensson és Sabitzer helyére. Papíron Beier Svensson helyét vette át, de a valóságban támadóként játszott, és a 67. percben ismét ígéretes helyzetbe került a csapat, ám Fábio Silva csavart lövése a kapu helyett mellément egy megpattanásnak köszönhetően.

Nem sokra rá a BVB második büntetőjét is megkapta, miután Beier ellen szabálytalankodtak megint – ezúttal Mikelbrencis volt az elkövető, és a csereként beállt Bensebaini lépett a labda mögé, és értékesítette azt magabiztosan a 73. percben. A játék ekkora teljesen egyirányúvá vált, és őrült támadás kezdődött: Ryerson ívelt be, Guirassy fejelt, Heuer Fernandes védett hatalmasat, megint Guirassy jött, megint Heuer Fernandes védett nagyot. Szerencsére ekkor megérkezett Fábio Silva is, aki befejezte az akciót, és 2-2-re módosította az állást, ám később kiderült, hogy Guirassy második kísérlete már áthaladt a gólvonalon, így övé volt a találat.

Akkor azonban még nem írták jóvá neki, mikor Fábio Silva ismét áttört, de Heuer Fernandes világklasszis napot fogott ki, ám Bensebaini-t ismét nem tudta megállítani büntetőből. Miután Muheim kezezett, a 84. percben megint a BVB jöhetett büntetőrúgással, és a védő ismét magabiztosan lőtt, a jobb alsó sarokba eresztett el lövést, amivel a Signal Iduna Parkot hangulatban felrobbantotta. A hosszabbításban Guirassy előtt adódott lehetőség, hogy lezárja a találkozót, ám ez nem sikerült, de ez is elégnek bizonyult, így hét napon belül második hazai győzelmét is elkönyvelhette a csapat, és ezzel vonulhat válogatott szünetre.

Képek forrása: bvb.de