Ole Book lesz a Borussia Dortmund új sportigazgatója. A 40 esztendős szakember szerdától kezdi meg munkáját a csapatnál. Book 2029. június 30-ig szóló szerződést írt alá a nyolcszoros német bajnok együttessel.
Lars Ricken a hír kapcsán úgy nyilatkozott: “Ole Book személyében sikerült elhoznunk azt a karaktert a poszt betöltésére, akire a leginkább vágytunk. Figyelemmel követtem hosszú időn át az Elversbergnél töltött lenyűgöző munkáját, amit először sportigazgatóként, majd igazgatósági tanácstagként végzett, és teljesen meggyőzött arról, hogy remekül illeszkedne a köreinkbe mind szakmailag, mind emberileg egyaránt. Az ő munkássága eredményeként az Elversberg a Regionalligából hatalmasat ugrott előre a másodosztály élére, számos fiatal tehetség fejlődését tette lehetővé, és a csapatépítést is egyidejűleg nagyban segítette. Hatalmas bizalommal állunk Oléhoz és tapasztalatához, amit mind a fejlesztés terén nyújtott kreativitásban, mind az átigazolási piacon kamatoztatni kívánunk.”
Book Beckumban született, és a Rot-Weiß Ahlen, MSV Duisburg és SV Wehen Wiesbaden csapataiban is játszott, mielőtt 2017 nyarán befejezte volna profi pályafutását. Ugyanezen évben később az SV Elversberg scoutjaként kezdett dolgozni. 2018-ban Book lett a csapat sportigazgatója, majd 2023-ban a sportért felelős részleg igazgatóságának tagja lett. Book két feljutást is ünnepelhetett a csapattal (2022-ben és 2023-ban), a csapat a Regionalligából a Bundesliga 2-ig jutott el.
A Borussia Dortmund részéről Carsten Cramer is méltatta az új érkezőt: “Örömmel tölt el minket, hogy megszereztük Ole Bookot sportigazgatónak. Noha még mindig fiatal, így is rengeteg tapasztalattal rendelkezik ezen a területen. A megbeszéléseink során gyorsan rájöttünk, hogy Ole hihetetlenül sikeréhes, magas ambíciói vannak, és a csapatszelleme is kiváló. Ez tökéletesen beleillik az értékrendünkben, és ez az, amit szeretnénk megtestesíteni a Borussia Dortmundnál. A fókusz most azon van, hogy körvonalazódjon a jövőképünk egy határozott, sikeres irányba. Ez vezérel most bennünket.”
Ole Book így nyilatkozott: “A Borussia Dortmund az egyik legnagyobb klub Európában, és rendkívül izgatott vagyok, hogy ilyen mértékben lehetek érintett benne. Szeretném kivenni a részem abból, hogy továbbra is sikeres maradjon a csapat, és alig várom, hogy bemutathassam az ötleteimet és elképzeléseimet, illetve együtt dolgozhassak egy ilyen erős csapattal. A Borussia Dortmund rendkívül különleges a számomra, komoly érzelmi kötelékem van velük már gyerekkorom óta. Ezért szeretnék köszönetet mondani az SV Elversbergnek, különösképp Dominik Holzernek, aki lehetővé tette számomra, hogy megkezdhessem a munkát a Dortmundnál rögtön.”
Az igazolás kapcsán Carsten Cramer még hozzátette: “A Borussia Dortmund nevében szeretnék köszönetet mondani Dominik Holzernek és az SV Elversbergnek a hihetetlen együttműködő és tiszteletteljes hozzáállásért.”
A Borussia Dortmund a szerdai napon fogja hivatalosan bemutatni Ole Bookot egy sajtókonferencián.
Borítókép forrása: bvb.de


